A Csak a szél és az Életvonat a Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon

Mintegy negyven filmmel, kerekasztal-beszélgetésekkel és koncertekkel várják a szervezők a csütörtökön kezdődő négynapos Nemzetközi Cigány Filmfesztivál közönségét a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban. A programban olyan fesztiváldíjas játékfilmek szerepelnek, mint a Csak a szél és az Életvonat.

Negyedszer rendezik meg a budapesti filmmustrát a szervezők, akik arra vállalkoztak, hogy a műsorra tűzött rövidfilmekkel, játék- és dokumentumfilmekkel a magyar és az európai cigány kultúra bemutatása mellett reális képet adjanak a hazai cigányság helyzetéről. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményükben írták, a fesztiválhoz idén is a „Hogy megértsük egymást” mottót választották.

A mustrát csütörtökön 18 órakor Sopsits Árpád rendező, az esemény fővédnöke nyitja meg. Az első estén a Tamil Naduban élő roma közösségek különleges hangszerét és a hangszerrel kapcsolatos tradíciókat ábrázoló Boom Boom című indiai dokumentumfilmet láthatják a nézők.

A filmmustra műsorába, akárcsak tavaly, ismét válogattak nagy sikerű bollywoodi alkotást. A nyomozás – Egy rejtély részletei című film, amely egy bollywoodi sztár rejtélyes halála miatt indított vizsgálatról szól, a tavalyi év egyik legnagyobb indiai kasszasikere volt.

A dokumentumfilmek között szerepel mások mellett Csillag Ádám Sárkeresztúr becsülete című tavalyi munkája, és a Nem az én erőm című portréfilm, amely Rostás Árpád roma vándorasztalosról készült. A mesteremberről Gyarmathy Lívia másfél évtizede forgatta a Lépcső című dokumentumfilmjét. Mohi Sándor és Muhi Klára újabb filmjéből kiderül, hogy továbbra sem adja fel álmait, most egy roma katedrálist szeretne felépíteni azokkal a gyerekekkel, akik tőle tanulják a szakmát.

A hétvégi programban két, számos filmfesztiválon díjazott alkotás is látható: Fliegauf Bence Csak a szél című mozija a magyarországi cigánygyilkosságokról szól, Radu Mihaileanu román rendező műve, az Életvonat pedig a második világháború idején játszódik.

A fesztivál egyik ötletgazdája, Sós Mária emlékére tavaly alapított Sós Mária-díjat a filmmustra befejező napján, vasárnap adják át.

A nemzetközi filmválogatás vetítéseivel párhuzamosan az Örökmozgó kávézójában tematikus beszélgetéseket rendeznek. Pénteken délután a muzsikus cigányság emlékeit idézik fel a meghívott vendégek Muzsikus anekdoták címmel, szombaton a színházi romaábrázolásokról lesz szó Bagó Bertalan, Balogh Rodrigó, Lengyel Anna, Mohácsi János, Szőcs Arthur rendező és Jónás Judit, a Cinka Panna Színház vezetője részvételével. A záró napon civil szervezetek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra.

A rendezvénysorozat ingyenes nyitó és záró koncertjére is várják a közönséget. A fellépők között lesz a Romano Glaszo, a Madách Musical Tánciskola és a Rajkó Zenekar.

Forrás: MTI