Visszatér Magyarországra a Che Sudaka

Hogyan fér össze a világzene, a latinos temperamentum és a punkos attitűd? Remekül, ha valakik igazán jól vegyítik ezt a három teljesen eltérő stílust. A barcelonai Che Sudaka pedig pont ilyen zenekar, és erről mindenki a saját szemével és fülével is meggyőződhet, ha május 15-én, szerdán este ellátogat a Zöld Pardonba.

che_sudaka1

Az immáron 10 éves múltra visszatekintő csapatot dél amerikai, egészen pontosan argentin és kolumbiai illegális bevándorlók alkotják, akik 2000-ben papírok nélkül léptek be Spanyolországba, hogy szerencsét próbáljanak. Kitartó munkájuknak köszönhetően pedig azóta valódi sikersztorit tudhatnak magukénak, hiszen utcazenekarból rendszeresen koncertező bandává léptek elő és a közönség mellett az évek során a szakma elismerését is sikerült kivívniuk: 2009-ben megjelent lemezüket a következő évben a spanyol Független Hanglemezkiadók Egyesülete az év legjobb világzenei albumának választotta. Turnéik során Magyarországra is eljutottak már, többek közt tavaly a Sziget Világzenei Nagyszínpadán adtak fergeteges hangulatú koncertet, idén május 15-én pedig a Zöld Pardont veszik célba, hogy minden helyszínre látogatót megfertőzzenek pozitív üzenetükkel és újra megmutassák a magyar közönségnek, hogy miért is hívják őket a világ egyik legenergikusabb és legőrültebb zenekarának. A magyar nagyközönség azért is jól ismerheti őket, mert az elmúlt évek során slágereiket rotációban játszotta a Petőfi Rádió.

Tehát aki egy óriási, féktelen, latinos hangulatú punk bulira vágyik, látogasson el a Rákóczi-híd budai hídfőjéhez május 15-én, szerdán, 19 órakor.

A koncertre a belépő 800 forintba kerül.

Az esemény meghívója

Részletek:
https://www.facebook.com/zoldpardon
http://www.chesudaka.com/
https://www.facebook.com/chesudaka

Forrás: PR Garden