Andrzej Stasiuk
Át a folyón
Könyvbemutató
a Magvető Kiadó és a budapesti Lengyel Intézet szervezésében
Időpont: 2013. május 13. hétfő, 18:00
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
A szerzővel Lévai Balázs beszélget.
További információk: www.magveto.hu, www.lengyelintezet.hu
Andrzej Stasiuk: Át a folyón
Fordította: Körner Gábor
„Elhatároztuk, hogy eláruljuk az apáinkat”
A mai lengyel irodalom egyik legegyénibb hangú szerzőjének regényei és esszéi után ezúttal novelláiból kaphatunk válogatást. Az írói pálya különböző szakaszaiban született három novelláskötet akarva-akaratlanul az életút állomásait rajzolja fel. Az Át a folyón (1996) sötét tónusú novellái a varsói fiatalkorba és az érzéki tapasztalatszerzés idejébe vezetnek vissza; a Tél (2001) riportszerű pillanatképeinek fókuszában az anyag bomlása áll a szerző választott otthona, a Beszkidek kis falvaiban; a Grochów (2012) megrendítő visszaemlékezéseiben a halálhoz, az elmúláshoz való viszonyunkat vizsgálja az író. Ebben az egyszerre szikár és lírai prózában minden kis tárgynak, emléknek, értéktelen részletnek helye van, mint egyfajta Noé bárkájában, amely átmenteni próbálja mindazt, aminek részesei voltunk.
Részlet a kötetből
A hosszú, egyenes utcát árnyékfoltok borították. Nyárfák rézsútos, csapzott csíkjai szabdalták az aszfaltot, forró délelőttökön nem adtak enyhet. Aztán beértünk az ősgesztenyésbe. Több száz méteren át húzódott az összezárult lombok zöld alagútja. A végében már kissé borzongtunk és libabőrösek lettünk. A kilépés a napfénybe vakított, mint amikor pincéből lép ki az ember. Ott mögöttünk egyébként nemcsak hűvös, de nyirkos is volt mindig, tovább megmaradtak a tócsák, mint máshol. A külváros szegényes, piszkos házai málnabokrokból font élősövények, orgonabokrok mögött rejtőztek: sosem tudtuk eldönteni, hogy a természet szeretetéből keletkeztek-e, vagy gondozatlanságból és hanyagságból. Különben mindegy is.
A porták egyszer csak hátrébb léptek az utcától. Itt akácos kezdődött. A levelektől rostált fény aranyszínben játszott. Mozogtak, fénnyel keveredtek az árnyékok, bepettyezték a testeket és tárgyakat, mulatságos, ideiglenes külsőt kölcsönöztek nekik. Meg erdeifenyők voltak még, valahol útközben. Az utcát épp csak érintő, sárga homoknyelveken álltak. Túl messze ahhoz, hogy árnyékot adjanak. Csak illatoztak.
Andrzej Stasiukról – Lengyelországban
Stasiuk útikalauzokat készít a számunkra – városok és falvak földalatti térképeivel egészítve ki. Olyan útikalauzokat, melyek hallatlanul apró részletekre, ritkán járt ösvényekre koncentrálnak. Gátlástalanul kerüli a szent műemlékeket; helyettük maga szenteli fel a helyben főzött szeszt, a csikkel borított útszegélyt, a szegényes, világvégi bárt, a meggyőződéses csavargó történetét. Évekkel ezelőtt – amikor a lengyelek elkezdtek Dominikára, Törökörszágba, a Kanári-szigetekre utazgatni –, Stasiuk újra felfedezte a számunkra Közép-Európát. Megmutatta nekünk, milyen hatalmas lehetőségek rejlenek azokban a helyekben, melyek itt vannak az orrunk előtt, és melyek beutazásához nincs szükségünk vagyonokra.
Utazásra indít bennünket, márpedig az olyasvalami, amire mindannyian vágyakozunk. Emellett pedig humoros, hiteles, és értékes bónuszt ajánl fel nekünk: információcsomagot azokról az országokról, melyeket a turisták messze elkerülnek. Leírásai magával ragadók, találóak, világosak. És ott van még az a lefegyverző hozzáállása az emberekhez – csupa melegség, humor és tolerancia. (Agnieszka Wolny-Hamkało)
„Az elbeszélésnek nagyszerű, elsöprő szerkezete van, utazás az időben és térben, oda és vissza, mely arra tesz kísérletet, hogy néhány koncentrikus körben vázolja fel az élet egészét. A napjainkban játszódó adriai expedíciót a varsói Grochów-negyedben töltött gyermekkor képei szövik át, ott, ahol a város megállt félúton, mint egy szakadék fölött, mintha elállna a lélegzete…”
„Stasiuk jól bevált emberi fogással él (de még hogy!): a halál legnagyobb bosszúságára sütkérezik az elmúlás érzésében, kóstolgtva annak keserűségét.” (Tadeusz Sobolewski, „Gazeta Wyborcza”)
„Ez a (nem túl terjedelmes, lírai és csupa báj) könyvecske némiképp a „Fado” elbeszéléseit juttatja eszünkbe, ugyanakkor Stasiuk egyik legszebb könyvét is, a Duklát, ami az enyészet feletti töprengés. Ezúttal a halál közeledtével idéződik fel a világ intenzitása. Visszatérés az élet azon rendkívüli pillanatához, amikor azt gondoltuk, hogy egy soha véget nem érő regény hősei lehetünk.” (Justyna Sobolewska, „Polityka” – Grochów)
„Magával ragadó elbeszéléseiben a magányról ír Andrzej Stasiuk, melyre civilizációnk kárhoztat minket (…) Ebből a könyvből egyetlen szót sem nem húzhatnánk ki. Csodás ritmikájú próza, melynek minden mondata emlékezetünkbe vésődik, minden szava mélyre hatol. Stasiuk a legjobb formájában.” (Bartosz Marzec, Rzeczpospolita – Grochów)
Válogatás a korábban megjelent, Andrzej Stasiukkal készített interjúkból: prae.hu, www.kontextus.hu, www.magyarhirlap.hu, konyves.blog.hu
Andrzej Stasiuk
1960-ban született Varsóban. Író, költő, kritikus, egy kiadó rész-tulajdonosa.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
Dukla (2004), Útban Babadagba (2006), Kilenc (2009), Taksim (2011), Át a folyón (2013)