Richard Strauss – Ariadné Naxoszban
Opera előjátékkal, egy részben
Bemutató: 2013. május 17., Magyar Állami Operaház
Zeneszerző – Richard Strauss
Rendező – Anger Ferenc
Koreográfus – Venekei Marianna
Látványtervező – Zöldy Z Gergely
Karmester – Héja Domonkos
Udvarmester – Franz Tscherne
Zenetanár – Gurbán János
Komponista – Vizin Viktória
Tenor – Bacchus – Thomas Piffka
Táncmester – Megyesi Zoltán
Parókakészítő – Rezsnyák Róbert
Egy lakáj – Szüle Tamás
Zerbinetta – Rácz Rita
Primadonna – Ariadné – Szabóki Tünde
Harlekin – Szegedi Csaba
Scaramuccio/Tiszt – Vadász Dániel
Truffaldin – Cser Krisztián
Brighella – Horváth István
Najád – Váradi Zita
Driád – Schöck Atala
Echo – Wierdl Eszter
További előadások: május 19., 21., 23.
A Magyar Állami Operaház újabb Strauss-művet tűzött műsorra. Az Ariadné Naxoszban című egyfelvonásos opera négy előadásos szériája május 17-étől látható a budapesti dalszínházban. Anger Ferenc rendezésében nemzetközi hírű énekesek mellett a hazai operajátszás fiatal generációja jeleskedik. A főbb szerepekben Vizin Viktória és Thomas Piffka mellett Szabóki Tünde, Szegedi Csaba és Rácz Rita is színpadra lép. A produkciót az Operaház főzeneigazgatója, Héja Domonkos, a Strauss-kultusz elhivatott elindítója vezényli. A szerző születésének 150. évfordulója alkalmából életre hívott Strauss150 Fesztiválon az Ariadné Naxoszban újra színre kerül 2014-ben. A „kettő az egyben-opera” hősei több mint négy évtized után térnek vissza a budapesti Opera színpadára, ahol történetük Zöldy Z. Gergely elrajzolt, valószerűtlen, játékos látványvilágában elevenedik meg. Az udvarmester prózai szerepében, a német librettó hiteles tolmácsolójaként Ausztria elismert prózai színésze, Franz Tscherne lép színpadra.
Egy mitológiai témájú, magasztos opera seria és a commedia dell’ arte bohókás kedélye kerül egymás mellé e műben, miután a keretjáték szerinti bécsi estély láthatatlan házigazdája úgy dönt, hogy az időt megtakarítandó egyszerre szólaljon meg a vendégek szórakoztatására megrendelt két előadás. Kétségbeesett ifjú komponista, szeszélyes primadonna és ugyancsak szeszélyes tenor, egy méltóságteljesen prózai udvarmester meg egy teljes komédiástrupp az előjátékban, majd az egymással csodálatos-furcsán összefésült két műfaj az ünnepi produkcióban. A hűtlenül elhagyott, sőt Naxosz szigetén rútul kitett bús Ariadné és Bacchus isten szerelmes egymásra találásával, valamint a komédiások derűs közjátékaival és közbevetéseivel. Életigenlő kommentárjaik legfontosabbikát a vidám társaság üdvöskéje, Zerbinetta énekli a fonaláról elhíresült, reményvesztett krétai királylánynak: hosszú vigasztaló szólója az operairodalom egyik legnehezebb koloratúráriája.
Az elmúlt csaknem száz év során számos rendezőt és karmestert gondolkodtatott el a kompozíció merész ambivalenciája, amelynek szellemi lényegéről Hofmannsthal így nyilatkozott egyszer a darab koherenciájáért aggódó zeneszerző előtt: „[Az Ariadné] az élet egyik legközvetlenebb és legnagyobb horderejű problémájáról szól: a hűségről; hogy ragaszkodjunk-e ahhoz, ami elveszett, akár az életünk árán – vagy éljünk, éljünk tovább, jussunk túl rajta, alakuljunk át, áldozzuk fel a lélek érintetlenségét, és ebben az átváltozásban mégis őrizzük meg lényegünket, maradjunk emberi lények, ne süllyedjünk állati, vagyis emlékezet nélküli szintre…”
Forrás: Magyar Állami Operaház
