Átadták a Művészetek Palotája fotópályázatának díjait

Átadták csütörtökön a Művészetek Palotájában a ház által a 2013-2014-es évad tematikájához kapcsolódóan kiírt fotópályázat elismeréseit, és megnyílt a pályaművekből rendezett kiállítás.

A Müpa Ki vagyok én? címmel írt ki pályázatot főiskolások és egyetemisták számára. Az április 22-én zárult pályázattal a fiatalokat kívánták kreatív alkotómunkára sarkallni, hogy saját identitásukat elemezzék, különös tekintettel arra, hogy a kultúra, a művészet milyen szerepet tölt be személyes fejlődésükben.

A beérkezett pályamunkákból a Korniss Péter fotóművész vezette zsűri harminckét egyedi képet, hét sorozatot, valamint tizenegy videoklipet tartott arra érdemesnek, hogy a Zászlótérben megrendezett kiállításon egy hónapon át a közönség számára is látható legyen.

“Harmadszor ért a megtiszteltetés, hogy a Müpa fotópályázata zsűrijében elnökölhetek. Az első téma, a ház megnyitásának ötéves évfordulója viszonylag könnyű volt, nagyon impozáns anyagot kaptunk. A második a Látóhatár, amely az évad mottójához, a horizonthoz kapcsolódott, kevésbé ihlette meg a jelentkezőket” – mondta el az MTI-nek Korniss Péter, aki szerint a fotópályázat témája elgondolkodtató és provokatív volt.

A Ki vagyok én? kérdésre, amely az identitást veti fel, nagyon erős anyag érkezett. Martin Wanda Festmény-parafrázisok című sorozata ezen belül is kiemelkedett, méltán nyerte el a közönségdíjat is – hangsúlyozta a zsűri elnöke, aki üdvözölte, hogy a megmérettetésre az idén a főiskolások és egyetemisták mellett középiskolások is nevezhettek.

Az egyedi képek kategóriában első lett Rácmolnár Milán Hasonló képek 1000 című fotójával, második helyen Vékony Balázs végzett az Állati ösztön? című képével. A harmadik Hegedüs Eszter lett az Art 2013 című fotójával.

A fotósorozatok közül Martin Wanda Festmény-parafrázisait találták legjobbnak. Lakos Máté Család című szériájával a második, Bényi Andrea a Tükör elöl című sorozattal a harmadik díjra volt érdemes.

A videoklipek készítői közül Bajkó Péter az Él cíművel, Pap Johanna az Akikeresaztalál, valamint Pintér Tímea a Hangok a szélben cíművel nyert különdíjat.

Forrás: MTI