Világmodellek – Június végéig látogatható az MNG kiállítása

Meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Világmodellek – Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig című kiállításának nyitva tartását, a művész és a műterem viszonyát vizsgáló tárlat így június 30-ig látogatható.

A műterem kitüntetett helyszíne a művész életének, de mi történik ott, mi az, ami elválasztja a műteremben és azon kívül készült munkákat? – teszi fel a kérdést a Petrányi Zsolt, Kumin Mónika és Százados László által rendezett kiállítás, amely a kurátorok korábbi elmondása szerint arra tesz kísérletet, hogy feltérképezze a műterem fogalmának az utóbbi fél évszázadban megtapasztalható jelentésváltozásait.

A műterem „témaként, a művész otthonaként, illetve a műalkotás létrejöttének eredendő helyszíneként a késő reneszánsztól kezdve állt a művészi figyelem középpontjában, az 1960-as és 70-es évek Magyarországán, majd a későbbi évtizedekben is különleges jelentéssel és jelentőséggel bírt” – emlékeztet a kiállítás ajánlója.

A Nemzeti Galéria tárlatán Kondor Béla, Csernus Tibor, Megyik János, Erdély Miklós, Molnár Edit, Mátis Lilla, Jovánovics György, Maurer Dóra, Gémes Péter, Baranyay András, Schmal Károly, Érmezei Zoltán és Rauschenberger János, Fehér Márta, Schaár Erzsébet, Háy Ágnes és Császári Gábor, Lengyel András, Puklus Péter, Szabó Dezső, Csörgő Attila, valamint Szacsva y Pál munkáival találkozhat a közönség.

Forrás: MTI