Jótékonysági gyermekelőadás a Magyar Állami Operaházban

Ötszáz gyereket várnak a Magyar Állami Operaházba jótékonysági előadásra szombat délelőtt. A 6-12 éves fiatalok Ránki György Pomádé király új ruhája című előadást láthatják a Klauzál Lions Klub szervezésében.

Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub örökös elnöke elmondta az MTI-nek, hogy ötödik éve szervezik a jótékonysági gyermekelőadást az operában, idén először a Vajdaságból is érkeznek buszokkal kisiskolások. Hívtak hátrányos helyzetű gyerekeket Budapesten kívül az ország minden részéből, így például Győrből, Szegedről, a Nyírségből, Kaposvárról, Fonyódról – hangsúlyozta az elnök.

Hozzátette, hogy ott lesznek az előadáson a Vakok Batthyány László Gyermekotthona tanulói is. Az otthont Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége folyamatosan támogatja és a tervek szerint patronáltjai mellett ő is ott lesz a Ránki-opera előadásán.

Fogarasi Katalin arról is beszélt, hogy az elmúlt években nagyszerű kapcsolat alakult ki az Operaház és a Klauzál Lions Klub között. Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az elmúlt évekhez hasonlóan idén is támogatja a rendezvényt.

A nap programjához tartozik, hogy a klub szervezésében 220 vidéken élő gyermek az előadás után megnézheti idegenvezetővel a Parlament épületét belülről is.

„Magyarországon 50 Lions Klub van, a Klauzál 25 éve működő civil szervezet, amelyben mindenki társadalmi munkában tevékenykedik” – jegyezte meg. A volt keleti blokk országai közül a magyarországi Klauzál Lions Klub az elsők között alakult, a különböző adományokat rendezvényeik bevételéből finanszírozzák.

A Lions Klubok Nemzetközi Szövetsége 1917-ben alakult Chicagóban, mára a világ legnagyobb humanitárius célú klubhálózatát építette fel.

Forrás: MTI