Kicsiknek szóló műhelyt indít a Design Terminál

Mini Terminál címmel indítja el szombattól kicsiknek szóló műhelyét a Design Terminál, a programok keretében a gyerekek kis tervezőként formálhatják át az őket körülvevő világot.

A műhelymunkák alkalmával a gyerekek környezettudatos, gondolkodó, valamint értő és elemző hozzáállását szeretnék erősíteni a programot vezető szakemberek. A dizájn különböző területeihez kapcsolódva olyan témákat vetnek fel, amelyek a tervező-alkotó folyamatokat indíthatják be – fogalmaz a programról a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.

A foglalkozások lehetővé teszik, hogy a résztvevő gyerekek és szüleik aktívan és akár együtt is tervezzenek, az egyes anyagokat jobban megismerjék, valamint az alkotásban, a funkcionális, tárgyi és esztétikai gondolkodásban jobban elmélyülhessenek egy-egy konkrét feladat kapcsán.

A Design Terminál azért jött létre, hogy ösztönözze a kreatív iparban tevékenykedő fiatalok magyarországi kibontakozását és felhívja a figyelmét a tehetségükben rejlő lehetőségekre. A Mini Terminál célja ennek megfelelően, hogy a foglakozásokon az alkotás fontosságára fókuszáljon és utat mutasson a szülőknek, hogyan őrizhetik meg és mélyíthetik el a kicsikben rejlő kísérletező kedvet és kreativitást.

A szombati első foglalkozáson a délutáni kerékpáros felvonulásra készülhetnek fel a résztvevők. A biztonságos közlekedés kapcsán színes anyagok és csillogó eszközök felhasználásával különleges fényvisszaverő bicikliékszereket készíthetnek a gyerekek, valamint a környezettudatosság szellemében molinó újrahasznosításra is sor kerül.

A programot a Design Terminál Erzsébet téri épületében tartják 10 és 12 óra között.

Forrás: MTI

,