Az ünnepi évad utolsó bemutatójának olvasópróbája a Komáromi Jókai Színházban

Lassan véget ér a Komáromi Jókai Színház ünnepi évada. Az utolsó bemutató próbái kezdődtek meg 2013. április 16-án.

Tasnádi István – Fenyő Miklós: Made in Hungária című zenés produkciójának alkotói nem fértek be a színészklubba, ezért a nagyszínpadon találkozott a nagy csapat, s elkezdődött a megfeszített tempójú próbafolyamat…

Madein Hungaria

Az előadást Méhes László, a színház főrendezője állítja színre, díszlettervező: Rózsa István, jelmeztervező: Horváth Kata, koreográfus: Kispál Anita, zenei vezető: Nemlaha György. Az előadásban fellép a zeneszerző, s a musical ihletője: Fenyő Miklós is. De rajta kívül számos vendégművésszel is találkozhatnak nézőink. Ricky-t (azaz a fiatal Fenyő Mikit) Puskás Péter alakítja…

A Made in Hungária fiatalokról szól, az ifjakat pedig 1965-ben is ugyanúgy foglalkoztatta a szerelem, a barátság, az árulás, mint 2013-ban, vagyis semmiféle történelmi tudás nem kell ahhoz, hogy az ember nyugodtan hátradőljön és élvezze az előadást… A produkció sokakban nyilván nosztalgiát ébreszt, míg mások számára már csak történelmet jelent mindaz, ami 50 éve jellemezte az országot. Az a cél, hogy az, aki részese volt annak a kornak, ráérezzen annak az időszaknak a hangulatára, aki pedig nem élt még akkor, annak maga a történet legyen érdekes:

Madein Hungária1

A hatvanas évek elején ki – majd visszadisszidál egy tipikusan angyalföldi család: Fenyőék. A fiatal Mikibe (darabunkban Ricky) eddigre mélyen beleívódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a Marlboro, a hawaii ing, a Ballantines és mindenek előtt a rock and roll. A kinti élmények és egy megszállott lemezgyűjtő rádióműszerész hatására elhatározza: zenekart alapít. Cipős dobozból, éjjeli szekrényből erősítőt eszkábálnak, s már nem is kell más, csak néhány jó haver, hogy a Szent István parkban, a Fémmunkás próbatermében, a Tisza utcai utcabálon feldübörögjön a Viva Rock and roll. És létrejött a Hungária…

A bemutató tervezett időpontja 2013. május 31.

www.jokai.sk