Újabb kötet jelent meg a Vatikáni Könyvtár történetéről

A pápai könyvtár 1535-1590 közötti éveit bemutató könyv jelent meg A Vatikáni Könyvtár a katolikus reform idején, a gyűjtemény növekedése és a könyvtár új épülete címmel.

Ez a második kötete annak a 2010-ben indult sorozatnak, amely a világ egyik leghíresebb és legértékesebb könyvtára, a Biblioteca Vaticana történetét mutatja be. Ezzel a könyvvel könyvtárunkat ünnepeljük – nyilatkozta Cesare Pasini kedden, a Vatikáni Könyvtár prefektusa a Vatikáni Rádiónak.

A kötetet Montalto delle Marchéban mutatták be, a Vatikáni Könyvtár új épületét megépítő V. Sixtus pápa szülővárosában. Az egyházfő 1587-1589 között Domenico Fontana építészt bízta meg az addigra kicsinek bizonyult könyvtár bővítésével. A kötetet májusban a Vatikánban is bemutatják a szintén V. Sixtusról elnevezett könyvtárteremben.

A Vatikáni Könyvtár megalapításáról, gyűjteményének és építészeti szerkezetének fejlődéséről szóló szakkönyv-sorozat egy időben indult a három év restaurálás után 2010-re felújított könyvtár megnyitásával. Az első kötet a humanizmus és a reneszánsz korát mutatta be (1447-1534). Az összesen hét könyvből álló sorozat kötetei kétévenként jelennek meg, de a mostani bemutatása néhány hónapot késett. Így a 1590-1700 közötti éveket bemutató következő kötet 2014-ben várható.

Pasini hangsúlyozta, hogy a könyvtár nyolcvanezer páratlan értékű kéziratának 2011-ben kezdődött digitalizációja is jó ütemben halad. Ezekből 256 idén januártól már interneten „lapozható”.

Forrás: MTI