Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén

Időpont: 2013. április 20., szombat, 10.00-15.00

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én e szavakkal indított mozgalmat a Föld védelmében. A Föld Napja mozgalom mára az egyik legismertebb környezet- és természetvédelmi megmozdulás világszerte, ezernél több szervezet vesz részt benne.

Évek óta hagyomány már, hogy Pécsett ilyenkor a Tettyén színes forgatag vár mindenkit a Föld Napja alapeszméje szellemében – idén április 20-án, 10.00 és 15.00 óra között. A házigazdák a hagyományoknak megfelelően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint pécsi és Pécs környéki szolgáltatók, civil szervezetek lesznek.

A programok középpontjában a környezettudatos életmód népszerűsítése áll, a „zöldköznapok” jegyében. Megjelennek az újrafelhasználás – legyen szó könyvekről, ruhákról, papírokról –, a környezetbarát közösségi közlekedés előnyei. Játékos formában ismerkedhetünk a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, megtudhatjuk, miért fontos takarékoskodni az energiával, nem csak a pénztárcánk, hanem a természeti értékek védelme miatt is.

A gyerekek vidám kézműves foglalkozásokon, természetes alapanyagokból készíthetnek játékokat és használati tárgyakat. A természetvédelem gyakorlati munkáit is megismerhetjük, például a növény- és állatvédelem, a madárgondozás teendőit.

ÍZELÍTŐ A PROGRAMOKBÓL
11.00-kor ÖLTÖZZ A FÖLD SZÍNEIBE – FLASHMOB!
A Föld Napja rendezvény egyik látványos elemének ígérkezik a 11.00 órakor megvalósuló villámesemény, amikor a résztvevők – diákok, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai és a csatlakozók – egy szív alakot formálnak a Tettyei romok belsejében. Ehhez várunk minél több, zöld fölsőbe (póló, blúz, ing, pulóver, kabát…) öltözött vendéget. Szívesen látunk mindenkit, aki kedvet érez egy ilyen akcióban való részvételhez.
12.00-kor PALACKTAPOSÓ AKCIÓ!
Több száz PET palackot fogunk összetaposni, népszerűsítve a szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítást! Aki tud, hozhat magával palackot!
ASZPIKNIK – ALKOTÓI PIAC
A Csinos Presszó udvarán rendszeresen megtartásra kerülő, rendkívüli népszerőségnek örvendő ASZPIK – Alkotói Piac „különkiadása” a Föld Napja alkalmából a Tettyén!
ÁLLATSIMOGATÓ
A hagyományoknak megfelelően idén is lesz állatsimogató és nézegető a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület jóvoltából.
INGYENES LÁTOGATÁS IDEGENVEZETÉSSEL A PINTÉR-KERTBEN!
A rendezvény időtartama alatt négy alkalommal ingyenes látogatási lehetőség lesz a Pintér-kert Arborétumban, szakvezetéssel. Indulási időpontok:
10.30, 11.30, 12.30, 13.30. Gyülekező az indulási időpontok előtt 5 perccel az arborétum bejáratánál!
PECSÉTGYŰJTŐ JÁTÉK
A rendezvényen a korábbi évek hagyományainak megfelelően pecsétgyűjtő játékot is szervezünk. Ennek lényege, hogy a játékban résztvevő kiállítók standjainál feladatot oldanak meg a vendégek, akik a helyes megoldásért cserébe gyűjtőlapjukra pecsétet kapnak, majd a betelt pecsétgyűjtő lapokat a központi információs sátornál a játékban résztvevő intézmények, szervezetek által felajánlott ajándéktárgyra válthatják be.

Helyszín: Pécs, Tettye tér
Időpont: 2013. április 20., szombat, 10.00-15.00
A programon való részvétel ingyenes.
Megközelítés: egyénileg. A Föld Napja üzenetének
jegyében kérjük az érdeklődőket, hogy a
tömegközlekedést vegyék igénybe!
(33-as autóbuszjárattal, Főpályaudvar-Tettye tér)

Információ:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: 30/377-3388, 30/326-9459
E-mail: komlos@ddnp.kvvm.hu,
evahorvath@ddnp.kvvm.hu
www.ddnp.hu/foldnapja2013
www.bit.ly/foldnapja2013

Duna-Dráva