Alig egy hónap alatt több ezer kisdiák jelentkezett a Panasonic Kölyöksuli oktatási programjára

Rendkívül lelkesek a magyar kisdiákok és tanáraik, ha a környezetvédelemről van szó. Mindössze egy hónappal a nevezési időszak kezdete után már több résztvevő jelentkezett a Panasonic Kölyöksuli környezetvédelmi oktatási programjára, mint a tavalyi évben összesen. 2013-ban világszerte 19 országban hirdették meg a nemzetközi programot, ami lehetőséget kínál a gyermekeknek arra, hogy jobban megismerjék a környezetünk védelme érdekében kifejtett erőfeszítéseket.

Panasonic

A Kölyöksuli Oktatási program a Nagy-Britanniában és Németországban 2009-ben készült kísérleti tanulmány alapján 2010 őszén indult, azzal a céllal, hogy Európa hét országában (Németország, Románia, Magyarország, Lengyelország, Spanyolország, Törökország, Olaszország) nyújtson támogatást a 7-11 éves korosztály környezettudatos oktatásához. A program részeként az iskolák pedagógusai a Panasonic által biztosított oktatási anyagok használatával környezetvédelmi tanórákat tartanak a gyerekeknek. Ezután a diákok kitöltik a Képes ÖKO Naplót, amelynek beküldésével részt vehetnek a Panasonic Képes ÖKO Napló versenyén, ahol az iskolák és a gyerekek számos nyereménnyel gazdagodhatnak. A hazai versenyen értékes Panasonic termékekkel térhetnek haza a nyertesek, az európai országokat felölelő forduló fődíjaként pedig 2000 Euróval támogatja a vállalat a győztes iskola ökológiai tevékenységét.

A Panasonic célul tűzte ki, hogy 2018-ra, a cég 100 éves születésnapjára, az elektronikai ipar első számú „zöld” innovátora lesz („No 1. Green Innovation Company in Electronics Industry). A Panasonic tevékenysége során összeegyezteti egymással az üzleti növekedés és a környezetvédelem szempontjait. Tervei között szerepel, hogy világszerte 2 millió gyermeket von be környezetvédelmi oktatási programjába. 2009-es indulása óta már több mint 1 millió gyermek vett részt a vezető japán elektronikai vállalat és a nemzetközi Környezetvédelmi Nevelésért Alapítvány (FEE – Foundation for Environmental Education) által útjára indított, környezettudatosságra nevelő oktatási programban.

További információk:
http://www.panasonic.hu
http://www.panasonic.eu
Panasonic Magyarország a Facebook-on
http://www.facebook.com/Panasonic.Magyarorszag

,