Válogatás jelenik meg Weöres Sándor gyermekverseiből

Weöres Sándor gyermekverseinek nőies és humoros oldalát egyszerre villantja fel a Holnap Kiadónál megjelenő válogatáskötet, amelyet dupla kiadásban, kétféle illusztrációval kísérten vehetnek kezükbe az olvasók elsőként a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Milkovich Eszter, a kiadó vezetője az MTI-nek elmondta: már két évvel ezelőtt megkezdték az előkészületeket, hogy 2013-ban méltóképpen megemlékezhessenek Weöres Sándor születésének 100. évfordulójáról.

A kiadó büszke arra, hogy bizalmat kapott a családtól, amely nagyon komolyan mérlegeli, hogy milyen kiadásokhoz járul hozzá – hangsúlyozta. A több mint hatvan gyermekverset Steinert Ágota irodalomtörténész válogatta, és mivel – ahogy a kiadóvezető fogalmazott – ő ismeri a legjobban Weöres Sándor életművét, nem tudtak, de természetesen nem is akartak beleszólni a kötet összeállításába.

Hozzáfűzte: szintén Steinert Ágota válogatta annak a kötetnek a verseit, amely majd az ünnepi könyvhétre jelenik meg és a felnőtt közönség számára gyűjti össze a költő legjelentősebb alkotásait, így a kiadó közvetlenül a június 22-i évforduló előtt is tiszteleg majd Weöres Sándor életműve előtt.

Annak kapcsán, hogy miért döntöttek a dupla kiadás mellett, Milkovich Eszter elmesélte: pályázat útján szerettek volna illusztrátort választani a gyermekvers-kötethez, ám a végén két olyan alkotó maradt versenyben, akik közül nem tudtak dönteni. Így a válogatáskötet végül ugyanazon versekkel, de két különböző illusztrátor munkáival körítve kerülhet az olvasók kezébe. A kiadó vezetője a fiatal Domján-Udvardy Melinda rajzait úgy jellemezte, hogy azoknak nőies színvilága és formái dominánsak, míg a szerb Igor Lazin esetében a műveiből sugárzó humort emelte ki.

Forrás: MTI