Gyerekek dekorálhatják a Tűzoltó utcai klinika járóbeteg osztályát

Rajzpályázatot hirdet a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Őrzők Alapítványa az intézmény úgynevezett Egynapos Osztályának dekorálására. A kis betegek átmeneti tartózkodási helységeinek színesítésére a 6-14 éves korosztályt hívják segítségül az alapítvány munkatársai.

A Zwack Unicum Nyrt. egymillió forintos felajánlásával elkezdődött a gyűjtés az Őrzők Alapítvány idei kiemelt projektje, a kórház egynapos osztályának megvalósítására. A részlegnek fontos szerepe lenne a járóbeteg ellátásban: a gyerekek nappal, kezelésük ideje alatt hagyományos kórtermek helyett ezekben az átmeneti szobákban tartózkodhatnának, este pedig hazatérhetnének családjaikhoz – szerepel az alapítvány MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az Őrzők Alapítvány azért hirdeti meg a pályázatot, hogy az egynapos osztály kifejezetten gyerekbarát, vidám és otthonos kórterem legyen.

Az egynapos osztály azért fontos, mert a kis betegek kórházi környezetben, de mégis járóbetegként csak annyi időt töltenek a kórházban, amennyit feltétlenül szükséges, kezelés után rögtön hazamehetnek, így kevesebb szorongást élnek át – fogalmazott Hauser Péter, az Őrzők Alapítvány alelnöke.

A pályázat részletes leírása április 15-től az Őrzők Alapítvány honlapján, a www.orzokalapitvany.org oldalon érhető el.

Forrás: MTI