Még hogy nem divat a vers?!

A belvárosi forgatagban a járókelők a versmondók nyakába borultak. A Vértes Agórájában tömeg gyűlt össze közösen elmondani József Attila Április 11. című versét. Tolongtak az érdeklődők a Weöres Sándor költészete által ihletett kiállítás megnyitóján. A Sebő-együttest vastapssal jutalmazta a teltházas közönség, és megkezdődött a jubileumi József Attila X. Országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny. Mindez Tatabányán, A Vértes Agórája, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Magyar Írószövetség, a Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet és a József Attila Megyei Könyvtár társszervezésében.

Gyülekezés a közös versmondáshozMég egy hete sincs, hogy megnyitott, máris a költészet közepe lett A Vértes Agórája Tatabányán. A lelkes helyi közönség mellett a Kárpát-medence minden részéből érkeztek vendégek, hogy három napon át ünnepeljék a verset. A Költészet Napján, csütörtökön tárlatmegnyitóval és közös versmondással kezdődött a József Attila X. Országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny köré szervezett programsorozat.

A belvárost ellepték a versmondók, akik a járókelőket és a villanyrendőrnél várakozókat is klasszikus és kortársköltők verseivel lepték meg. A villámcsődület sikerét bizonyítja, hogy sokan öleléssel köszönték meg a nekik szánt költeményeket, sőt, olyan is akadt, aki verssel viszonozta a kapott rímeket.

Lutter Imre vezényli a közös versmondástAztán a Kortárs Galériában Vasy Géza irodalomtörténész megnyitotta a 100 éve született Weöres Sándor emlékére rendezett megyei tárlatot, amely az Időtlen derengés címet kapta. Vasy Géza beszédében kiemelte: Weöres Sándor költészete mindenkihez szól, és sajátos nyelvezete, izgalmas témái miatt kiváló terepe lehet a legkülönbözőbb képzőművészeti alkotásoknak. A tárlat éppen erre bizonyíték, hiszen a kiállított művek mindegyikét Weöres Sándor munkássága ihlette. Az I. Megyei Tavaszi Tárlat alkotói közül a szakmai ítészek, Wehner Tibor (Munkácsy-díjas művészettörténész) és M. Novák András (Munkácsy-díjas festőművész) döntése alapján négyen vehettek át díjat: Bondor Csilla festőművész Komárom-Esztergom megye díját, Szabó Andrea grafikusművész A Vértes Agora díját, Varga Benedek grafikusművész a Kortárs Galéria díját, Tarjáni Antal fotóművész pedig a Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány díját. Az ünnepélyes szavak után Sebő Ferenc adott kis zenés ízelítőt az esti koncert előtt.

A Sebő-együttes koncertjeA megnyitót követően újabb felemelő pillanatok következtek a Vértes Agórája aulájában. Csaknem kétszázan csatlakoztak az Olvassunk egy verset a költészet napján! felhíváshoz, amit az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete közösen hirdetett meg. A próba után, a közös versmondás során már nagy összhangban mondták együtt József Attila Április 11. című versét Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész vezetésével. Az alkalmi előadóvá avanzsált verselők között éppúgy volt fiatal, mint idősebb, és részt vettek az akcióban a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének tagjai is. Az akciót Tóth Zsóka előadóművész koordinálta, aki a versmondó verseny főszervezője.

A színházteremben a versmondó versenyt hivatalosan Vasy Géza nyitotta meg, a ház nevében Sámuel Botond ügyvezető és Schmidt Csaba polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Azokat, akik ezután a Sebő-együttes fergeteges koncertjét hallgatták meg a nap zárásaként.

A programsorozat ezzel nem ért véget. Április 12-én, pénteken délelőtt kezdetét veszi a József Attila József Attila X. országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny, ahonnan az első fordulóban fellépett versmondók a közeli középiskola magyar óráira vonulnak be, és mondanak el egy-egy József Attila-költeményt. Délután folytatódik a verseny a második fordulóval, majd április 13-án délelőtt a harmadik fordulóval. Szombaton 17:00 órakor kezdődik az eredményhirdetés és a gála, amely ezúttal valóban rendhagyó lesz, mert itt ünnepli a Költészet Napját a Magyar Versmondók Egyesülete. A gálaesten a díjkiosztás közben fellépnek: Gerendás Péter, Mohai Gábor, Tóth Zsóka és Lutter Imre előadóművészek, Jász Attila József Attila-díjas költő, az Új Forrás főszerkesztője, Zalán Tibor szintén József Attila-díjas költő, Kiss László rendező, Vasy Géza irodalomtörténész és a díjazottak. A Magyar Versmondók Egyesülete átadja idei Ki viszi át a Szerelmet díjakat, valamint a Magiszter Versmondó címeket.

Bővebb információ: a vers.hu és avertesagoraja.hu oldalon.