Perényi Miklós lesz "az évad művésze" a Müpában

A világhírű csellista mellett fellép a belcanto királynőjeként emlegetett Edita Gruberová, a régizenészek közül Jordi Savall, az újévi koncertet pedig René Jacobs vezényli.

A Metropolitan Opera előadásainak közvetítéseiből ismert amerikai mezzo, Joyce DiDonato lesz a Művészetek Palotája (Müpa) egyik idei sztárvendége, de fellép a belcanto királynőjeként emlegetett Edita Gruberová, a régizenészek közül Jordi Savall, az újévi koncertet pedig René Jacobs vezényli. Az új évaddal a Művészetek Palotája arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a kultúra segítségével feltárható az út, amely a tágas horizonttól, vagyis az idei szlogentől önmagunk megtalálásáig, identitásunk felismeréséhez vezet – mondta Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón. A 2013-14-es szezonban „az évad művésze” pozícióban Kocsis Zoltánt a világhírű csellista, Perényi Miklós váltja. A kétszeres Kossuth-díjas művész kamaramuzsikusként és szólistaként is közönség elé lép. A Liszt Ferenc Kamarazenekar után pedig az MR Szimfonikusok lesz az évad zenekara. Folytatódnak a zenei maratonok, 2014-ben Johann Sebastian Bach kerül sorra.

Októberben Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikusok rangos énekesgárdával bemutatják Richard Strauss A hallgatag asszony című operáját. Újra lesz Jazz shocase, Jazz tavasz, hallható lesz a Remember Shakti formáció, amely a nyugati dzsesszt és az indiai zenét ötvözi, az öt tagú csapat tagja John McLaughlin gitáros. A kétszeres Latin Grammy-díjas gitáros Tomatitót is vendégül látják a Művészetek Palotájában. A Budapesti Wagner-napokon jövőre a sikeres Ring produkciót, valamint a Tannhdusert újítják fel. A 80 éves Krzysztof Pendereczki saját műveit dirigálja kiváló magyar együttesek és szólisták élén, a világhírű brit tenor, Mark Padmore a Britten Sinfoniával, az új generáció egyik legjobb karmestere, Daniel Harding pedig a Londoni Szimfonikus Zenekarral lép fel. A Fesztivál Színházban továbbra is műsoron lesznek a cirkuszelőadások, novemberben a Finzi Pasca Társulat mutatkozik be. A Mozi filmklub a magyar táncos filmekből ad válogatást.

A nemzetközi koprodukciók sorában novemberben a felújított Sanghaji Nagy Színház a Művészetek Palotájával közös produkcióban Verdi Attila című operájával nyitja meg a kapuit. Ligeti Le Grand Macabre című operájának bemutatásával indul együttműködés a Neue Oper Wien társulatával. Nemzetközi kooperáció alapján a komolyzenei élet feltörekvő csillagai az ECHO – az Európai Koncerttermek Szervezete – Rising Stars elnevezésű programjának keretében a legrangosabb amerikai és európai hangversenytermek között a Művészetek Palotájában is fellépnek. Magyarországot ebben az évadban Balázs János zongoraművész képviseli – mondta el Káel Csaba. A vezérigazgató hangsúlyozta: sokszínű együttműködés integrátora szeretne lenni a Művészetek Palotája, mert a kultúrát a többi, hasonló intézménnyel, például a Zeneakadémiával, a BMC-vel, az Operaházzal, a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, a Szépművészetivel és más múzeumokkal együtt fejlesztési ágazatnak tekintik.

Kosztolánczy Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a következő évadra várhatóan 4 ezer székkel nő a fővárosi, főként koncerthelyszínként működő színterek befogadóképessége – például a BMC, a Zeneakadémia, az Erkel Színház révén -, de szerinte a fizetőképes kereslet emelkedésére nem számíthatnak. Az intézmény költségvetéséről elmondta: a 2005-ös induló, 2,4 milliárd forintos állami támogatás 2010-ben 1,4 milliárdra csökkent. 2012 decemberében és 2013 márciusban 200-200 milliós rendkívüli támogatást kaptak, de fontos lenne, hogy a színvonalas vendégek meghívásához elengedhetetlen anyagi biztonságot visszakapják, ezért folyamatosan tárgyalnak a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumával. Segítséget a stratégiai partnerek körének bővítése jelenthet, új, már nem csupán eseti támogatója az intézménynek az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. évi 40 millió forinttal.

Forrás: MTI