IV. Vadas Gála 2013.

Mi történik, ha egy anyaoroszlán kicsinyének fenyegetik a továbbtanulását és pszichés fejlesztését azzal, hogy iskolájától megvonják az állami dotációt?

Rakota Mónika, a Vadaskert Általános Iskola egyik tanulója édesanyjának kezdeményezésére, és annak aktív szervezőmunkájával, széles körű civil összefogással immár negyedszer valósult meg az iskola alapítványát anyagi eszközökkel is segítő, jótékony célú Vadas Gála.

Mónika nem szereti, ha a gála elé odabiggyesztik a „jótékonysági” kifejezést, mert az elmúlt két évtizedben ezt annyira elcsépelték és negligálták, hogy nem kívánja azonosítani magát a sablonkéregetőkkel – tisztelet a kivételnek.

195vk

Hogy miért fogott bele a szervezésbe? Azért mert az iskola anyagilag nagyon rosszul állt és úgy gondolta, egy ilyen kezdeményezéssel egy kicsit enyhíteni tud a gondokon.

Hogyan kezd neki egy egyszerű, hétköznapi ember egy ilyen nagy volumenű munkába? Egyrészt, mivel nagyon szereti a zenés darabokat, rengeteg előadásra jár, és így szépen, lassan kialakult a fellépő művészekkel a kapcsolat, akik nyitottak a Vadaskert gyerekeinek problémáira és szívesen enyhítenének a nyomasztó, mindennapi pénztelenségen. Másrészt hívatásának tekinti a fiatal tehetségek felfedezését és azt, hogy lehetőséget teremtsen számukra önmaguk és tudásuk megmutatására.

Mivel Mónika 19-re mindig húz még egy lapot, úgy gondolta, a kettőt össze lehet egyeztetni, és ezt az iskola javára fordítani, így négy éve kipattant a fejéből a gála ötlete. Azt is kitalálta, hogy összeengedi a befutott sztárokat a szárnyaikat bontogató ifjakkal, s ezt sok kitartással, türelemmel és kemény szervezőmunkával meg is valósította.

Nagyon hálás és büszke, hogy az évek során számos nagy művész csatlakozott a kezdeményezéséhez, a nevét és munkáját adva a jótékony cél eléréséhez, és azért, hogy az iskola gyerekei is megtapasztalhatták a segítő szándékot azzal is, hogy a szerepelőkkel együtt, lelkesen készülhettek az előadásra.

barka-alarcosbal-foto-kaunitz-miklos

A sok hónapig tartó kemény munka eredménye nem csak a mérlegben mutatkozott meg, hanem a boldog és fénylő kis arcokon is látszott, akikért érdemes minden évben újra és újra belefogni a sokszor kilátástalannak tartó szponzorkereső küzdelembe.

Az idei Gála sztárvendégei Csengeri Attila és Makrai Pál voltak, de nem árt, ha megtanuljuk Jenei Gábor nevét is, aki a Madách Színház a „Macskák 30” előadás új generációjának szereplője.

A műsorvezetői staféta Dorogi Gabriella, a TV2 Napló című műsora szerkesztő-riporterének kezéből Paor Lilláéba került, aki a Hatos Csatorna tulajdonosaként, médiatámogatóként is megjelent.
Az ArtMix Művészeti és Kulturális Hírvilág első számú online médiapartnerként támogatta a IV. Vadas Gála megrendezését.

Dorogi Gabriella felolvasta a saját maga által írt mesét, amelyben az iskolát nem falakkal körülvett, elzárt, hanem a világra kitárt ablakokkal és ajtókkal teletűzdelt menedékként ábrázolta, amelyet Jutka és Marcsi nénik, Zoli és Tibi bácsik szeretete vakol össze és tart meg.

Az iskola és az alapítvány vezetője, Singer Ágnes és Peti Sándor, a tanári kar és a szülők közössége joggal bízik a Vadas Gála folytatásában, mert a szervezők és a művészek hosszú távra terveznek, és már megbeszélték, hogy jövőre, veletek, ugyanitt!

Fotó: Flame
Sári Edina írása