Egyéves a Rózsavölgyi Szalon

Egy év alatt 13 produkció, 11 ezer néző – ezek a számok jellemzik a 2012 áprilisában megnyílt Rózsavölgyi Szalon működését. A szalon az évadot június 30-án zárja, addig több bemutató várható, vasárnap például a Katarina Mazetti bestselleréből készült A pasi a szomszéd sír mellől című kamarajáték premierjét tartják.

 „Für Anikó javasolta, ő az egyik szereplő, Schneider Zoltán a másik, a rendező Valló Péter” – mondta el az MTI-nek Zimányi Zsófia, a szalon művészeti vezetője, aki elárulta, hogy megnyitásuk első évfordulóját kedden este baráti körben köszöntik.

„A szalon látogatottsága minden várakozásomat felülmúlta. A megnyitáskor azt kérdezték tőlem, mit tekintenék sikernek. Ha találnék minden nap 75 embert, aki nyitott a programjainkra – válaszoltam. Azt mondhatom, egy-két kivételtől eltekintve mindig tele vagyunk. Másként alakult viszont a zenei, a zenés és a színházi eseményeink aránya. Azt hittem, hogy több lesz a kamarazenei koncert, de az érdeklődés a színház javára tolódott el” – részletezte a művészeti igazgató.

Hozzátette: a színházi előadásaik máshol nem látható műveket sorakoztatnak fel magyarországi bemutatóként, illetve könyvekből íratnak új darabokat. „Boldog vagyok, hogy jeles előadóművészeknek adhatunk helyet. Vendégként Esterházy Péter és L. Simon László egyaránt megfordult itt, várunk mindenkit, aki kíváncsi a kultúrára. A közönségünk a 30+ korosztályból jön, ez is egybevág az elképzeléseinkkel.”

A nézők 60 százaléka nő, 40 százaléka férfi – ez is igazolja, hogy a „kultúrprogramokat” általában az asszonyok csinálják – jegyezte meg Zimányi Zsófia.

Sok érdekes témával keresik meg a művészeti vezetőt, de a szecessziós környezet határokat szab. „A Hátsó Kapu elnevezésű +kistesvért+ ezért nyitottuk meg február végén a Dohány utcában, ott Szalai-Szabó István az ügyvezető. Lesznek közös akcióink is, szeptemberben mindkét helyen zajlik majd az Antré Fesztiválunk, ami nem más, mint egy négynapos tehetség-felfedező mustra.”

A kiállításaikat az élet „rendezi”, most Baráti Kristóf hegedűművész fotói láthatók, májusban a Bajor Gizi emlékmúzeum segítségével a 100 éve született Gobbi Hildáról emlékeznek meg, ez az anyag egész nyáron látható, amikor csak kávéházként működik a szalon.

Muzsika azért gyakran szól a szalonban, a jövő héten adják például az első Slágermagyarázót, Fesztbaum Béla és László Ferenc rendhagyó, zenés történelemórája Zerkovitz Bélát idézi meg.

„Úgy vélem, nem drágák a jegyeink. Ez magánvállalkozás, állami támogatásunk nincs, persze pályázunk, nem egyszer sikerrel. De nagyon olcsón kell működnünk. Szerencsére a művészek lojálisak, nem számítanak magas gázsira” – hangsúlyozta Zimányi Zsófia.

Gárdonyi-év lévén az alig ismert Ábel és Eszter című regényből készül darab a következő évadra. A mű témája egy hatalmas szerelem, de a kiegyezéstől az 1900-as évig felrajzolja Budapest, a magyar polgárság kialakulásának történetét.

November 22-én megemlékeznek Benjamin Britten születésének 100. évfordulójára. Két színész és két operaénekes kelti életre Thomas Mann és a brit zeneszerző alkotásának részleteit.

A kedves hazug című Jerome Kilty-színműben Kiss Mari és Jordán Tamás lép pódiumra, Valló Péter rendezésében. „Szeretnék egy új kabarét is, amely az 1945 és 2000 közötti időszakot idézi fel. Émile Ajar Előttem az élet című regényét Lőrinczy Attila írta színpadra, Rosa mama szerepét Margitai Áginak szánjuk. Nádas Péter Párhuzamos életrajzából is pódiumi darab készül” – fűzte hozzá Zimányi Zsófia.

Forrás: MTI