Az évfordulóra ünnepi hangversennyel emlékeznek csütörtök este a Müpában.
„Az NFZ elődje a műkedvelő fővárosi tisztviselőkből Bor Dezső karnagy vezetésével 1923-ban alakult Székesfővárosi Zenekar. A puszta létükkel történelmet írtak, hiszen a kor legnagyobb művészei működtek velük együtt” – idézte fel a kezdeteket Kovács Géza főigazgató. – Amikor egyesültek a bizonytalan sorsú, de komoly erőket felvonultató Budapesti Hangversenyzenekarral, már európai színvonalú együttesről lehetett beszélni – tette hozzá.„A borzalmakkal teli 20. század üldözte el Bartók Bélát, de búcsúkoncertjüket Pásztory Dittával ezzel a zenekarral adták. Szívszorító a munkanaplót olvasni: 1944. december 16. az utolsó bejegyzés, A mosoly országa című operettet kísérték a Városi Színházban. Ám 1945 februárjában már a gettóból kiszabadult legendás karmesterrel, Somogyi Lászlóval ugyanott Csajkovszkij és Bartók műveket játszottak.”
Koncertezhettek Otto Klempererrel, majd 1948-ban Leonard Bernsteinnel játszhattak. „A közönség a vállán akarta a csurig teli Zeneakadémiáról a Royal Szállóba vinni a karmestert. Ám Bernstein azt mondta, Mr.Tátraival – Tátrai Vilmos koncertmesterünkkel, a híres kvartett alapítójával – már megbeszélték, hogy a közeli művészklubba mennek. Nos, a Fészekben hajnalig muzsikáltak együtt Brahmstól a dzsesszig sokfélét.”
1952-re ismét vészhelyzetbe került az akkor még „nevesincs” zenekar. A Népművelési Intézet fiatal osztályvezetője, a zenetudós Ujfalussy József és Tátrai Vilmos együtt mentette meg az együttest. „Az akkor megalakult Országos Filharmónia működési körébe vonták, és az Operaházban épp kellemetlen helyzetben lévő Ferencsik Jánost bízták meg a zeneigazgatással. Ezzel egy új aranykorszak következett be a már Állami Hangversenyzenekar néven ismert társulatnál” – emlékezett vissza Kovács Géza.
A levert forradalom után 1956. december 31-én délután négykor adta első koncertjét a zenekar az akadémián. „Micsoda szimbolikus műsor volt az! Beethoven Egmont nyitányát, majd Kovács Dénessel a Hegedűversenyt játszották, végül a III., Eroica szimfóniát, amelynek gyászzene tétele alatt a közönség némán állt, emlékezve azokra, akik meghaltak és mindarra, ami elveszett.” Ferencsik halála után 3 évvel Kobajasi Ken Icsiro vette át a zeneigazgatást, akinek múlhatatlan érdeme, hogy a tévés karmesterversenyen megnyerésével tíz és tízezreket hódított meg a komolyzenének – vélte a főigazgató.
A rendszerváltozás, a zeneélet struktúrájának átalakulása megviselte a zenekart. A változást az 1990-es évek közepén már nem lehetett halogatni. „1997 októberében egy koncerten jelképesen és valóságosan is Kocsis Zoltán vette át a pálcát a japán dirigenstől. Ezzel egy rendkívül eltökélt, bár keserűségekkel is járó újraépítés kezdődött el, amely a 2000-es évek elejére hozta meg első gyümölcseit.” A tervük, hogy a zenekar ismét világszínvonalra emelkedjen, lemezei – különösen a Bartók Új Sorozat felvételei – a legnagyobb elismerésekben részesüljenek, a legrangosabb fesztiválok vendégei legyenek, megvalósult.
„Említenünk kell, hogy 1998 óta testvéri kapcsolatban dolgozunk az Állami Kórusból formált Nemzeti Énekkarral. A két együttes átlagosan 35-40 koncertet ad térítésmentesen vidéken és most már a határon túl. Ez a missziónk. Az együttes különböző mértékben 90 éven át küzdött az anyagi bizonytalansággal. 2000-ben jelentős kormányzati támogatást kaptunk. Még az évtized közepéig nagyjából maradt a financiális színvonal. De néhány éve már azzal kellett számolnunk, hogy a 2001-es költségvetésünknél a büdzsénk majd félmilliárd forinttal kevesebb.
Épp Bogotában léptünk fel, amikor jó hírt kaptunk: rendkívüli támogatásban részesülünk más zenekarok mellett, így szeptemberben nem kell lehúznunk a rolót. Ezzel az 500 millió forinttal nominálisan visszatértünk a 2001-es állapothoz, más kérdés, hogy ez reálértékben mit ér. Szeretnénk, ha ez az összeg nem egyszeri külön támogatás maradna, hanem a következő tervezés bázisaként épülne be a költségvetésünkbe” – hangsúlyozta Kovács Géza.
Forrás: MTI