A költészet napja – Megemlékezés az egri színházban

Mások mellett Földes László Hobó, Lovasi András és Ákos dalba öntött verseivel is megemlékezik József Attila születésnapjáról kedden az egri Gárdonyi Géza Színház társulata.

A stúdiószínpadon Oda-vissza – Költészet napja a színházban címmel zenével és verssel ünnepelnek a Szívós Győző színművész által összeállított műsor keretében – közölte a színház hétfőn az MTI-vel.

A költészet napi programban a társulat több mint tíz tagja áll színpadra kedvenc versével, dalával, közöttük kortárs szerzők műveivel is, ugyanis feladatuknak tartják a kortárs magyar költészet népszerűsítését is.

A költészet napja József Attila születésnapjára emlékezve április 11., ezen a napon 1964 óta minden évben számos irodalmi, művészeti programot rendeznek.

Forrás: MTI