Titanic Filmfesztivál – Tóth Orsival forgatta első játékfilmjét a holland Ricky Rijneke

Tóth Orsival a főszerepben forgatta első játékfilmjét, a Titanic Filmfesztivál versenyszekciójában vetített Csendesek című filmet Ricky Rijneke. A holland filmrendezőnő azt a lelkiállapotot vizsgálja munkájában, amelyet egy fiatal nő él át, amikor az egész életét megváltoztató veszteség éri.

Titanic - 04.05-13.A filmben egy fiatal nő, Csilla (Tóth Orsi) tragédiája bontakozik ki a filmvásznon. A lassan hömpölygő, mozaikszerűen összeálló történetben a lány öccsével, Istivel él, maguk irányítják életüket a saját rituáléik szerint. Közös álmuk megvalósítására kelnek útra egy napon, de az út tragédiába torkollik: autójuk felborul, és mikor Csilla magához tér, nem találja öccsét. A lányt maga alá temeti a veszteség, hogy túlélje, felszáll egy Nyugat-Európába tartó teherszállító hajóra, amelyen megismer egy férfit, Gábort (Rába Roland). A hajó klausztrofóbikus labirintusa azonban nem menedék, hanem úszó börtön lesz számára. Amikor Gábor ellopja tőle az egyetlen tárgyat, egy nyakláncot, amely öccse emlékét jelenti, végképp elveszti a kapcsolatot a valósággal.

“A mozinak reflektálnia kell az életre, ezért forgattam erről az emberi érzésről, a veszteségről” – magyarázta a rendezőnő az MTI-nek a Titanic Filmfesztiválon.

Ricky Rijneke 2007-ben a Locarnói Filmfesztiválon debütált Wing, a visszabeszélő hal című rövidfilmjével, amely több díjat is elnyert. Tóth Orsit az egy évvel későbbi locarnói filmmustrán ismerte meg, amikor a színésznő a zsűri tagja volt. Miután megnézte korábbi filmjeit (Szép napok, A 78-as szent Johannája, Egyetleneim), felkérte készülő játékfilmje főszerepére.

A másfélórás produkció a Holland Nemzeti Filmalap támogatásával készült. Rijneke saját ötletéből maga fejlesztette a forgatókönyvet, és a rendezésen kívül a vágás is a nevéhez fűződik. Mint mondta: öt év munkája fekszik a filmben, amelyet végül 21 nap alatt forgatott le a holland kikötővárosban, Rotterdamban és a belga határ mellett. A vágás ugyanakkor további hosszú hónapokat vett igénybe, szüneteket tartott, hogy mindig friss szemmel láthasson rá munkájára.

A forgatásra egész nemzetközi stáb állt össze, mint mesélte: “hólabdaszerűen” duzzadt a magyar résztvevők száma. A magyar szereplőkön kívül a produkció egyik operatőrének Pohárnok Gergelyt (I Love Budapest, Hukkle, Fekete kefe) választotta. A film főhősének lelkiállapotát jól érezhetően a helyszínek is kifejezik. A két testvér egymásba kapaszkodó, szabad, erdőn-mezőn folyó életének külső helyszíneit Pohárnok kamerája rögzítette, a hajó félelmetes, szürreális díszletei között pedig Jean-Paul de Zaeytijd belga operatőr dolgozott. A film zenei világa és hangtervezése az orosz Andrej Dergacsev munkája, amely a rendező szerint fontos szerepet kapott a produkció atmoszférájának megteremtésében.

“Nem volt nehéz, inkább kaland volt nemzetközi stábbal forgatni. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik inspirálnak” – fogalmazott Rijneke.

Hangsúlyozta, nagy hangsúlyt fektetett a szereplőválogatásra, és felidézte, hogy Isti szerepére rendkívül nehezen talált megfelelő gyereket. Rengeteg castingolás után végül a produkciós irodától egy sarokra egy török szupermarketben bukkant rá az alkalmas szereplőre, egy ott kisegítő török-holland fiúra.

Rijneke már több alkalommal járt Magyarországon, mert a hang utómunkálatokat Budapesten végezték. A szereplők magyarul szólalnak meg a filmben, de angol és holland változat is készült.

A produkció idén a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be. A Titanic után a dél-olaszországi Leccében, az Európai Filmek Fesztiválján láthatja a közönség és további fesztiválszereplései is várhatók. A rendezőnő elmondta: a Csendeseket hamarosan a holland mozik is vetítik majd.

További terveiről annyit árult el, hogy már újabb nagyjátékfilmet készít elő Hotel Európa címmel, és lehetséges, hogy ez a munkája is nemzetközi stábbal készül majd.

A Csendesek producerei a rendező szülei, Dirk Rijneke és Mildred van Leeuwaarden voltak, akik a filmszakmában dolgoznak. Az ő kezdeményezésükre és produceri közreműködésükkel született a kilencvenes évek elején a City Life című holland szkeccsfilm 12 neves filmrendező, köztük Tarr Béla részvételével.

A Titanic Hullámtörők-díjáért versenyző Csendesek április 11-én látható még egyszer az Uránia filmszínházban.

Forrás: MTI