Kossuth-díjat kapott a Csík Zenekar

A magyar népzenét modern felfogásban játszó Csík zenekar eddigi tevékenységét Kossuth-díjjal ismerte el Áder János államfő.

Csík

Negyed évszázados működés után Kossuth-díjat kapott a Csík zenekar, amely a rockot, a bluest és a dzsesszt ötvözik a magyar népzenével. A díjat a népzenei kultúra ápolásáért és terjesztéséért vehette át az együttes.

A díj kapcsán, amelyet Áder János köztársasági elnök adott át, Csík János, a zenekar alapítója azt mondta, el sem merték hinni, hogy valóban bekerülnek a Kossuth-díjasok közé.  „Mondtam a többieknek, hogy na, ültök vagy álltok? Aztán csak volt, akinek le kellett ülnie, majdnem el is sírta magát” – mondta a zenész az elismerés fogadtatásáról.

Csík János hozzátette, a bizalom és tisztelet, amit a díjjal kaptak további pozitív késztetést a zenekarnak, hogy ezentúl még nagyobb kedvvel és munkabírással terjesszék  a magyar népzenét.

MTI fotó: Beliczay László
Forrás: MTI