Csöbörből vödörbe – humorfesztivál a hajléktalanságról

Csöbörből vödörbe – Hajléktalan Humorfesztivál címmel hirdetett pályázatot a Menhely Alapítvány Fedél Nélkül utcalapja és a Magyar Vöröskereszt AHA Színpada.

Selmeczi Tibor humorista, a zsűri elnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, bárki beküldheti a hajléktalan léttel, a nyomorúsággal kapcsolatban született humoros alkotását, „azok, akik fedél nélkül élnek, akik egykor fedél nélkül éltek vagy akik a jövőben lesznek hajléktalanok”.

Bárki tetszőleges számú pályaművet adhat le – műfaji megkötés nélkül – személyesen, postán vagy e-mailben június 30-áig. A három első helyezett pénzjutalomban részesül, a zsűri által legjobbaknak ítélt műveket pedig a szeptember végi humorfesztiválon bemutatják.

Varga Ferenc József humorista elmondta, hogy a hajléktalanok a melegedőkben, a különböző szolgáltatások helyszínein értesülhetnek a pályázatról, így mindenkihez eljut a felhívás.

A fesztiválon az alkotásokat a szerzők, az AHA (A Hajléktalanok Színpada) színészei és humoristák közreműködésével adják elő. Az AHA az ország egyetlen, tizenkét éve rendszeresen működő, hajléktalanokból, illetve valahai hajléktalanokból álló színpada.

Kepe Róbert, a Fedél Nélkül című lap képviselője elmondta, hogy a pályázattal az újság évek óta dédelgetett álma valósul meg. Munkájuk során a dolgozni vágyó és alkotó hajléktalanokat fogják össze, ösztönzik őket a fejlődésre, eközben felhívják a társadalom figyelmét is a fedél nélkül élő emberek gondjaira. Rendszeres fórumot biztosítanak a hajléktalan emberek önkifejezésének, ezzel együtt munkát és megélhetést a lap terjesztői hálózata tagjainak.

Forrás: MTI