Textilművészek nemzetközi kiállítása nyílik Győrben

Négy kontinens 26 országának csaknem száz alkotója mutatkozik be a harmadik textiltriennálén, amely szombaton nyílik meg Győrben, az Esterházy-palotában.

A textilművészek három évenként tartandó nemzetközi seregszemléjét Szlovákia kezdeményezte – mondta el Grászli Bernadett, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az MTI-nek pénteken.

Az idei, immár harmadik nemzetközi kiállítást Magyarországon kizárólag Győrben mutatják be – tette hozzá a közgyűjtemény vezetője. A tárlaton látható munkák alkotói a textilművészetet szélesen értelmezik – mutatott rá a szakember hozzátéve, hogy a gobelinek, falikárpitok, szőnyegek mellett megannyi kísérlet is megjelenik a bemutatón.

Így egyebek között a hagyományos textillel szakító öltözékeket, valamint különleges térinstallációkat is láthat a közönség. Ilyen alkotás a drótból formált estélyi ruha, amely egyben modern szobor is, valamint az a tüllköltemény, amely úgy libben a térben, akár egy hinta.

A kiállítás anyaga nemzetközi áttekintést ad a textilművészet legújabb irányairól, az utóbbi három év terméséből. A bemutatón Bornemisza Eszter és Véssey Anna képviselik Magyarországot.

A tárlat május 5-ig látogatható Győrben. A vándorkiállítás következő állomása Magyarország után Lengyelország lesz.

Forrás: MTI