Hetvenévesen elhunyt Roger Ebert – közölte csütörtökön a világhírű amerikai filmkritikus írásait évtizedek óta megjelentető Chicago Sun-Times című lap a Twitter közösségi portálon.
Orvosai azt követően vették észre a rák visszatértét, hogy Ebert decemberben elesett és eltörte csípőjét. Mint kiderült, a fájdalmas törést, amely miatt nehézkessé vált számára a járás, a rák okozta. Ebert szerdán még úgy fogalmazott, „nem távozik”. Szándékában állt még kritikákat írni bizonyos filmekről. „Mi több, végre azt tehetem, amiről mindig is álmodoztam: csak azokról a filmekről írok, amelyekről szeretnék” – taglalta. Betegségével kapcsolatos gondolatait is papírra akarta vetni.
Pályafutása több mint négy évtizedet ölelt fel
A kritikus pályafutása több mint négy évtizedet ölelt fel, írásait több száz újság vette át, önálló kötetbe gyűjtve is megjelentek. 1966-ban lett a Chicago Sun-Times munkatársa, egy évvel később kezdett kritikákat írni. A hatvanas évek végén egy évre otthagyta a lapot, hogy Russ Meyerrel megírja a forgatókönyvet a Beyond the Valley of the Dolls című melodrámához, amely azóta egyfajta kultuszfilmmé vált az Egyesült Államokban.
Munkáját ’75-ben Pulitzer-díjjal ismerték el
Munkáját már 1975-ben Pulitzer-díjjal ismerték el. Ő volt az első filmkritikus, aki elnyerte az újságírás legrangosabb elismerését. Azóta is csak kétszer fordult elő, hogy a kritikák – 1970-ben létrehozott – mezőnyében filmekről szóló írást választottak a legjobbnak. A Pulitzer-díj meghozta számára a televíziós szereplés lehetőségét is.
Ebert 2005-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, a Forbes magazin pedig 2007-ben az Egyesült Államok legbefolyásosabb szakírójának nevezte. „Megszámlálhatatlan filmet láttam, a legtöbbet, remélem, el is felejtettem, de emlékszem azokra, amelyekre érdemes, és ezek mind ugyanazon a polcon vannak a gondolataimban” – fogalmazta meg Life Itself című memoárjában, amely 2011-ben jelent meg. Ugyanebben a könyvében azt írta, csupán egyszerű filmrajongónak tartja magát.
Pályafutása során több mint húsz könyvet jelentetett meg
A rákkal folytatott harca ellenére rendszeresen írt, a Chicago Sun-Times mellett rajongói a közösségi portálokon is követhették munkásságát. Pályafutása során több mint húsz könyvet jelentetett meg, ezek között volt egy kétrészes esszékötet a klasszikus filmekről, illetve a beszédes című, I Hated, Hated, Hated This Move (Utáltam, utáltam, utáltam ezt a filmet) című könyv, amelyben legvitriolosabb bírálatait gyűjtötte össze.
Ebert 1942. június 18-én született az Illinois állambeli Urbanában, már 15 évesen saját sci-fi magazint írt. Szülővárosában olyan nagyra tartották, hogy tiszteletére minden évben megrendezték az Eberfest filmfesztivált.
A Chicago Sun-Times szerint Roger Ebert olyan űrt hagyott maga után, amelyet nem lehet betölteni.
Forrás: MTI