Julcsi helyett Júlia akart lenni Ábel Anita – Gyerekkori álma válik valóra a színésznőnek

Ábel Anita három évesen kezdte pályáját. Számos nagy sikerű közönségfilmben játszott, olyan kollégákkal dolgozhatott együtt, mint például Páger Antal, Bujtor István, Csákányi László. A nagyjátékfilmek után következett a Szomszédok, amely természetesen Anita életében is meghatározó volt, bár ma már csak egy rész a színésznő szakmai múltjából. Természetesen szívesen emlékszik vissza az ott töltött évekre, így nem véletlen, hogy első önálló zenés estjének címében is burkoltan visszaköszön a népszerű teleregény. A Júlia akartam lenni… cím valóban utal a Julcsiként eltöltött évekre is.

Ábel Anita2„A Szomszédok valóban fontos része volt az életemnek, de azóta nagyon sok minden történt a szakmai és a magánéletemben egyaránt. A Heti Hetes mellett színházban játszom és szinkronizálok, most pedig gyerekkori álmom megvalósítására készülünk. Körülbelül olyan idős lehettem, mint most Luca, a kislányom, amikor először énekelni kezdtem. A rögtönzött mikrofon többnyire az akkor divatos dezodorok valamelyike volt. Később, tiniként, Madonna összest nyomtam a flakonokba, válltöméses pólóban ugrálva az ágyon. Ezt követte több zenés színpadi szerep, illetve több tévés produkcióban is dalra fakadtam. Évek óta biztatnak a kollégák, hogy itt az ideje egy egész estés zenés estnek, de én még nem éreztem, hogy ki akarok ezzel állni.  Most viszont valóban eljött az idő, megtaláltam azokat az embereket is, akikkel valóra válhat az álmom, olyan zenészek kísérnek a színpadon, akikkel a próba minden percét élvezem. A bemutató március 20-án volt a Budapest Jazz Clubban, és bevallom, hogy összeszorult a gyomrom, amikor naptárra néztem: alig néhány hét és ott állok majd a színpadon, ami egy korszak lezárása és egy új fejezet kezdete is egyben” – mesélte Ábel Anita, aki elismerte, hogy az est címét nagyon nehezen sikerült kitalálni.

„A produkció egyfajta átmenet az önálló est és a koncert között. Alapvetően a kedvenc magyar dalaimat gondoltuk újra. Így kapott új hangszerelést például a Fiú a házból, a Szomorú vasárnap, a Boldogság gyere haza, vagy személyes kedvencem, Zoltán Erika slágere, a Túl szexi lány, ami egy swinges alapot kapott.  Természetesen nem is én lennék, ha a dalok között nem szólalnék meg, személyes történeteimet mesélem el, gyerekkoromtól napjainkig, de csak egy-egy kedves, gyors sztori erejéig. A dallista valóban gyorsan összeállt, de a címen sokat agyaltunk. A Júlia akartam lenni… címet végül két, személyes emlék hívta életre. Az egyik természetesen az, hogy mint minden színésznőnek készülő kislány, én is Júliát akartam játszani.

Ábel Anita1

A másik, a Szomszédokhoz köthető. Szerepem szerint egy hivatalos telefont intéztem, és azt gondoltam, hogy fura lenne Julcsiként bemutatkozni. A forgatókönyvet átírva, Magenheim Júliaként köszöntöttem a másik felet. Persze a felvétel azonnal leállt, kérdően nézett rám a stáb. Kicsit megszeppenve mondtam, hogy ebben a szituációban, nem lehetek Julcsi, ide Júlia kell. A Julcsi egy hivatalosan anyakönyvezett név, nem csak a Júlia becézése. Te Julcsi vagy, nem Júlia, közölte a rendező, Horváth Ádám. Itt sosem leszel Júlia, hangzott az instrukció, amit egy életre megjegyeztem. Közben a szerepálmom is változott, mert ma már inkább a Dada szerepre vágyom, bár ezen a zenés esten akár Rómeó is lehetek” – mondta nevetve a színésznő, aki mosolyogva mesélt arról is, hogy azonosítják-e még egykori szerepével, Julcsival.

„Próbáról mentem a szinkronba. A stúdió előtt szembejött velem két srác, akik láthatóan, alaposan végigmértek. Az egyik, nem éppen halkan közölte, hogy nézd, ott a Julcsi a Szomszédokból! Mire a másik kioktatóan válaszolt neki, dehogyis, az nem ő. Ez az a csaj, a Heti Hetesből, nem látod!

Ez az én szűk keresztmetszetem, egy rövidített életrajz, ami most remélem, kiegészül majd azzal, hogy nézd ott az az éneklős csaj, a Júlia akartam lenniből”- tette hozzá nevetve Ábel Anita, aki elárulta azt is, hogy a koncert egy kisebb tehetségkutató is lesz egyben.

„Bevallom, én a tehetségkutató szót nem szívesen használom. Már csak azért sem, mert nem érzem azt, hogy jogosult lennék megítélni, hogy a ki a jó zenész és ki nem. A jazz klub mellett Budapesten és vidéken is szeretnénk játszani. Mivel annyi tehetséges zenész van Magyarországon, arra gondoltunk, hogy vendégeket is fogunk hívni, jó pár alkalommal. A vendégek viszont nem csak ismert zenészek lesznek, hanem szeretnénk olyan tehetségeknek is teret adni, akik nem kapnak lehetőséget, pedig ott a helyük a színpadon. Várjuk a bemutatkozó anyagokat a facebook oldalamon! Nincs szükség profi hanganyagra, lehet az akár egy mobillal rögzített felvétel is. Biztos vagyok benne, hogy kincsekre bukkanunk és igazi örömzene születik meg a színpadon, a nézők és a mi boldogságunkra egyaránt.”

Nemes Zoltán zenei vezető és Ábel Anita

Júlia akartam lenni… Ábel Anita zenés ébredése

Ének: Ábel Anita
Zongora, harmonika, ének: Nemes Zoltán
Gitár, ének: Bellák Miklós
Ütőhangszerek: Schneider Szilveszter

Időpont: 2013. április 18., május 23., június 20.
Helyszín: Budapest Jazz Club, Budapest XIII., Hollán Ernő u. 7.

Fotó: Bali Sándor