Filmes díjat kapott II. Erzsébet

A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) tiszteletbeli díjával tüntették ki a szigetország filmgyártásának támogatásáért II. Erzsébet brit királynőt, akit a legemlékezetesebb Bond-lányként méltattak a Windsorban tartott ceremónián.

II. ErzsébetA rendkívüli BAFTA-díjat Kenneth Branagh adta át csütörtök este a 86 éves uralkodónak, elismerve a királynőnek a szórakoztatásért sokat tevő brit szervezetek támogatását azóta, hogy 1952-ben trónra lépett.

II. Erzsébet tavaly személyesen is sokat tett a szigetország filmgyártásának népszerűsítéséért azzal, hogy Daniel Craig oldalán szerepet vállalt egy Bond-etűdben a londoni olimpiai játékok megnyitója alkalmából. A párperces film világszerte nagy sikert aratott, a királynőt pedig minden idők “legemlékezetesebb Bond-lányává” tette John Willis, a BAFTA elnöke szerint.

A csütörtök esti ceremónián Branagh megnevettette a hallgatóságot, amikor azt mondta, az uralkodóra még több szerep vár, amennyiben ráér.

“Jelen lévő kollegáim közül sokan szeretnék, ha tudná: amennyiben szándékában áll újabb kalandozásokat tenni a brit film világába, van náluk egy-két forgatókönyv, bennük néhány kiváló szereppel az ön számára” – fordult a világhírű művész II. Erzsébethez.

A windsori palotában rendezett nagyszabású gálán a szórakoztatóipar mintegy háromszáz képviselője vett részt. Köztük volt George Lucas, Damien Lewis, a Homeland – A belső ellenség című sorozat brit sztárja, valamint honfitársa, John Hurt is.

Nagy-Britanniában az utóbbi időben – többek közt Vilmos és Katalin házasságkötésének, a királynő gyémántjubileumának és a londoni olimpiának köszönhetően – óriási népszerűségnek örvend az uralkodócsalád. Ez a népszerűség várhatóan csak tovább nő majd, amikor megszületik Vilmos és Katalin első gyermeke, akit júliusra várnak.

Fotó: MTI/AP/PA/Steve Parsons
Forrás: MTI