Föld Napja rendezvény Pécsett április 20-án

Duna-Dráva

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én e szavakkal indított mozgalmat a Föld védelmében.

A Föld Napja mozgalom mára az egyik legismertebb környezet- és természetvédelmi megmozdulás világszerte, ezernél több szervezet vesz részt benne. Évek óta hagyomány már, hogy Pécsett ilyenkor a Tettyén színes forgatag vár mindenkit a Föld Napja alapeszméje szellemében – idén április 20-án, 10.00 és 15.00 óra között. A házigazdák a hagyományoknak megfelelően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint pécsi és Pécs környéki szolgáltatók, civil szervezetek lesznek.

A programok középpontjában a környezettudatos életmód népszerűsítése áll, a „zöldköznapok” jegyében. Játékos formában ismerkedhetünk a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, a hulladékhasznosítás lehetőségeivel. Megtudhatjuk, miért fontos takarékoskodni az energiával – nem csak a pénztárcánk, hanem a természeti értékek védelme miatt is.

A gyerekek vidám kézműves foglalkozásokon, természetes alapanyagokból készíthetnek játékokat és használati tárgyakat. A természetvédelem gyakorlati munkáit is megismerhetjük, például a madárgondozás teendőit. A rendezvényen a korábbi évek hagyományainak megfelelően pecsétgyűjtő játékot is szervezünk. Ennek lényege, hogy a játékban résztvevő kiállítók standjainál feladatot oldanak meg a vendégek, akik a helyes megoldásért cserébe gyűjtőlapjukra pecsétet kapnak, majd a betelt pecsétgyűjtő lapokat a központi információs sátornál a játékban résztvevő intézmények, szervezetek által felajánlott ajándéktárgyra válthatják be.

A program helyszíne: Pécs, Tettye tér, időpontja: 2013. április 20., szombat, 10.00-15.00. A programon való részvétel ingyenes.

Részletes információk, fotók a korábbi évek rendezvényeiről: www.ddnp.hu/foldnapja2013