Kortárstánc-fesztivált rendez a Veszprémi Petőfi Színház péntektől

Kortárstánc-fesztivált rendez a Veszprémi Petőfi Színház a Latinovits-Bujtor Játékszínben péntektől-vasárnapig: három nap alatt három különleges, nemzetközileg is elismert előadást láthat a közönség.

Pénteken Vis-a-vis – találkozások A-val címmel Réti Anna produkcióját tekinthetik meg a nézők: az előadás 2012-ben elnyerte a Lábán-díjat, amely a magyar kortárstánc szakma legrangosabb elismerése – tájékoztatta Varga Róbert, a teátrum sajtófőnöke kedden az MTI-t.

Szombaton este Beszélj rólam! címmel Mészöly Andrea rendezését tekinthetik meg a nézők, egy olyan táncszínházi előadást, amelyben kerekesszékes művészek is szerepelnek. A produkció többek között Csontváry Kosztka Tivadar szellemiségét megidézve a fogyatékosság témáját járja körül.

Karc – szabad ötletek színészekre és táncosokra címmel a Tünet együttes előadását vasárnap tartják a játékszínben. A Karc 2005-ben Veszprémben A tánc fesztiválján elnyerte a legjobb produkció díját, a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a legjobb táncprodukció díját, a Budapest Fringe Fesztiválon pedig szakmai díjban részesült. A darab Számos európai országban sikerrel turnézott, többek között Bécsben a Theater Brettben, Prágában az Alfred ve Dvore színházban, Szabadkán a Desiré Central Station fesztiválon és Regensburgban a Dokumenta fesztiválon.

Forrás: MTI

,