Beatrice: archív koncertfelvételek dupla CD-n a 35. születésnapra

Az idén 35. éves Beatrice együttes archív, jórészt amatőr felvételeket adott ki. A most megjelent Betiltott dalok II. című dupla CD öt koncert darabjaiból szemezget a Nagy Feró által vezetett csapat talán legkreatívabb időszakából, 1981-ből.

A kiadvány címe utal egy korábbi anyagra, az 1992-ben megjelentetett Betiltott dalok – Megkerült hangszalag című felvételre; ez az 1979-ben készült, de aztán csaknem másfél évtizedig kiadatlan munka a Beatrice első stúdiólemeze lett volna.

1981 valóban a Beatrice fontos éve volt. A punkot, a rockot és a sanzont ötvöző csapat felállása talán ekkor volt a legerősebb – Nagy Feró (ének, szájharmonika, szaxofon), Miklóska Lajos (basszusgitár, ének, vokál), Waszlavik Gazember László (orgona, vokál), Vedres József (gitár), Bogdán Csaba (gitár), Donászy Tibor (dob) -, ontották a jó dalokat, miközben a kultúrpolitika szemében a szókimondás és bátor zene miatt veszélyes alakulat lemezt nem készíthetett, és koncertezési lehetőségeit is erősen korlátozták.

A keverőpultos és a rajongók által kismagnóval felvett amatőr felvételeket egyaránt tartalmazó, összesen mintegy nyolcvan track felét kabaréba hajló konferansziék, kuplét idéző rövid jelenetek teszik ki, ezek hűen visszaadják – a Beatricére ma is jellemző – ironikus, cinikus világot. Az anyag két nyíregyházi, egy szolnoki és két budapesti koncert dalaiból lett összeállítva, köztük van az akkori Beatrice utolsó, július 26-i fellépése a Nyíregyházi Ifjúsági Parkban.

A kiadvány egyik különlegessége a Budapest című kompozíció, amelyet a koncertezési engedély megszerzésére kényszerített zenekar az ORI-vizsgára írt, és a Rice fellépésein később kellemes ürügyet adott a táncdalfesztiválok kifigurázására. A vizsgára készült az Olajválság című, több tételes kompozíció is, amely újabb fricskaként gyakorlatilag szabad dzsesszfutamokból áll, miközben a szöveg megállapítja: „A helyzet kulcsa: Közel-Kelet”.

Szintén gyöngyszem a gyűjtőknek az Európa című héttételes szvit, amely szövegében egyrészt tükrözi a zenekar kilátástalan helyzetét, másrészt mutatja az akkori általános állapotokat. (Európa mint téma Nagy Ferót később is foglalkoztatta, 2002-ben Európai illúzió show címmel csinált szólólemezt.) Az ugyancsak több részből álló Szőke punk lány (punk szerelmi líra) zenéjét Bogdán Csaba, az Első Emelet későbbi gitárosa írta, Nagy Feró ehhez készített szövegdarabjai pedig néhány évre rá a Bikini Megüssem vagy ne üssem című dalában tűnnek fel újra.

A Beatrice akkori repertoárján szereplő alapszámok – Mire megy itt a játék?, Katicabogárka, Civilizáció, Nem nekem tanulsz – mellett olyan csemegék is találhatók a két CD-n, mint az Akácos út 1918-ból, a Boney M Daddy Cool-ja vagy az Aki nem lép egyszerre című gyerekdal kifordítása. Közben két szám között Nagy Feró és Miklóska – 1981-ben! – lazán hazugnak nevezik Bors Jenőt, a hanglemezgyártó vállalat akkori vezetőjét, de a sajtó is megkapja a magáét, amely mindenféle valótlanságokat – például a csirkedarálást – írt le róluk.

A GrundRecords által gondozott archív felvételeket Bálint Csaba gyűjtötte össze, a kiadványt Bese Jozefák László (Jozé) szerkesztette, és ő írta a rendkívül érdekes, Tudományos rockizmus című tanulmányt is a zenekarról a kísérőfüzetbe, utóbbi dalszövegeket ugyancsak tartalmaz. A dupla CD-n a Beatrice tagjain kívül szaxofonon a bizottságos Wahorn András és a spenótos Villányi Zoltán is hallható.

A Beatricétől 1981 márciusában a Zenész Szakszervezet is elhatárolta magát, kimaradtak az augusztusi hajógyári koncertből, ahol pedig valamennyi népszerű rockelőadó felléphetett. Négy nappal később Nagy Feró bejelentette a zenekar feloszlását, a frontember és Vedres Joe a következő évben új társakkal már a Bikiniben zenélt.

A zenekarnak a hőskorban, azaz 1978 és 1981 között tehát nem lehetett lemeze, egyedül az 1980-as kisstadionbeli Beatrice-LGT-Omega koncert jelenhetett meg. Az első – rögtön dupla – stúdióanyag az újraindulás után, 1988-ban kiadott ’78-88 című anyag volt. Nagy Feró és a Beatrice ma is aktívan koncertező zenekar, a legutóbbi stúdióalbum 2011-ben jelent meg Vidámság és rock & roll címmel.

Forrás: MTI