Rossz idő esetén is várja vendégeit a hétvégi Budavári Húsvéti Sokadalom

Az esetleges rossz idő esetén is várja vendégeit a Budavári Húsvéti Sokadalom, a világ- és népzenei műsorral, kiállításokkal, játszóházakkal kiegészített kézműves és gasztronómiai vásár szombattól három napon át a Budavári Palotában.

A programsorozat mottója szerint „élhető és éltető hagyományokkal” várja a kicsiket és nagyokat, akik kézműves mesterek mintáját követve kipróbálhatják a tojáspatkolást, tojásírást és -festést, sőt a mézeskalácstojás-készítést is – hangzott el a programismertető sajtótájékoztatón kedden.

A sokadalom ünnepélyes megnyitóján szombat délelőtt felavatják a Kő Boldizsár iparművész által készített életfát, amelyre Gábor Andrea negyven, a böjt negyven napját képviselő kerámia tojása kerül.

A gyerekek számos mesés játék révén tehetik magukévá a húsvéti hagyományokat. A Világfa regélő meselabirintusban és mesekertben a kicsiknek hét próbatételt kell kiállniuk, „hogy a sárkány fogságából kiszabadítsák a Napot, a Holdat és a csillagokat”. Emellett a Tojásleső Tündérkert, kézműves alkotóház, kosaras körhinta és állatsimogató is várja őket.

A felnőttek újdonságként a Magyar Kézműves Borterasz termékeit is megkóstolhatják a Savoya teraszon.

Székelyudvarhely, Budapest I. kerületének testvérvárosa az idei húsvéti programsorozat díszvendége: a Székelyföld hagyományaival, táncaival, muzsikáival és ősi mesterségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A húsvéti sokadalom idén új helyszínnel, az Oroszlános udvarral bővül, amelynek nagyszínpadán a Fölszállott a Páva című televíziós műsor kiemelkedő szereplőinek produkciói szórakoztatják a vendégeket. Fellép rajtuk kívül többek között a negyvenéves Muzsikás együttes, a Csillagszeműek Táncegyüttes, a Parapács zenekar Kubinyi Júlia énekessel és a Mystery Gang is.

Mivel a húsvéti fesztiválhoz idén a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum is csatlakozott, így rossz idő esetén sem marad el a sokadalom: az intézmények fedele alá húzódva rendezik meg a programokat. A részletekről, illetve a családi és kombinált jegyárakról részletes információk olvashatók a www.budavarihusvet.hu internetes oldalon.

Forrás: MTI