Iskolai tananyag lett az Ocho Macho slágere

Tananyag lett az Ocho Macho egyik legismertebb slágere, a Jó nekem egy szigetvári zeneiskolában. A növendékek szerdán a pécsi Zsolnay Negyedben együtt adták elő a dalt a zenekar tagjaival, akik megtisztelőnek érzik, hogy velük népszerűsítik a hangszeres és az élőzenét.  

ocho_macho_pecs_03
Különleges koncertet tartottak szerdán a pécsi Zsolnay Negyedben. A szigetvári Weiner Leó Zeneiskola ifjúsági rockbandája, a Dübörgő Wattacukrock két, országosan ismert zenekar, a 30Y és az Ocho Macho társaságában lépett fel. Az intézményben a klasszikus hangszerek oktatásán túl két éve könnyűzenei program is indult Gersy Károly irányításával. Ennek részeként a 16-18 éves növendékek világslágereket és a magyar könnyűzene legjobb szerzeményeit is rendszeresen játsszák. A repertoárban az LGT és a Quimby dalai is szerepelnek. A fiatalok az elmúlt hetekben középiskolai turnén mutatták be tudásukat, amelynek március 20-i záróeseményére elhívták az Ocho Macho tagjait is. A zenekar három saját dalt adott elő, köztük a – több mint 3 milliós Youtube-nézettségnél tartó – Jó nekem című szerzeményt a diákokkal közösen, illetve együtt játszották el Bob Marley klasszikusát, a One Love című dalt is.

– Váratlanul ért minket a felkérés, mert nem tudtuk, hogy zeneiskolai tananyag lett a Jó nekem című dalunkból. Eredetileg csak arra kértek a szervezők, hogy hallgassam meg a fiatalokat Pécsen, de amikor kiderült, hogy miről szól a kezdeményezés, a teljes zenekar úgy érezte, hogy ott a helyünk. A közös muzsikálás fantasztikusan sikerült, nagyon jól éreztük magunkat. Fontos, hogy ezek a fiatalok nem összevissza pengetik a húrokat egy garázsban, hanem egy tapasztalt zenész-tanár irányításával minőségi, hangszeres könnyűzenét tanulnak, és komolyan veszik a fellépéseket is. Rendkívül megtisztelő számunkra, hogy a mi dalunk is segíthet az élőzene népszerűsítésében, hiszen ez nekünk is régi vesszőparipánk. Itt az ideje, hogy végleg eltűnjenek a playback-huszárok, és a helyüket valódi zenészek vegyék át a színpadokon – mondta Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho frontembere.

ocho_macho_pecs_04

Az idén tízéves, két platinalemezes zenekar folyamatosan járja a klubokat, de közben az új lemezén is dolgozik. – Januárban visszahúzódtunk a próbaterembe, komponálunk, új ötleteket, új hangzásokat próbálunk ki, de egyáltalán nem kapkodunk. Néhány új dal már elkészült, amelyekből időnként megmutatunk egyet-egyet a közönségnek a koncerteken. A visszajelzések szerint jó irányba haladunk, tetszik a rajongóinknak, hogy a szokásosnál is energikusabbak az új számok – tette hozzá Kirchknopf Gergő.

Az Ocho Macho idén is az összes jelentős nyári fesztiválon megtáncoltatja a közönséget, valamint a fiúk fellépnek Romániában, Szlovéniában, Ukrajnában, Ausztriában és Németországban is.

Fotó: Garai Antal

Részletek:
http://www.ochomacho.hu/
http://www.facebook.com/ochomacho

Forrás: PR Garden