Újra Jászberény ad otthont a Jász világtalálkozónak

A hagyományokat megőrizve, ám a rendezvényt új arculati és műsorelemekkel gazdagítva teszi rendhagyóvá a jászok világtalálkozóját a programnak idén újra otthont adó Jászberény – közölte a szervező Jászkerület Nonprofit Kft ügyvezetője az MTI-vel.

Tóth József emlékeztetett, hogy a Jász Redemptio, azaz önmegváltás 250. évfordulója alkalmából először 1995-ben jöttek össze Jászberényben az elszármazott jászok, hogy méltóképpen emlékezzenek őseikre. Azóta a jászsági települések mindegyike otthont adott a rendezvénysorozatnak, amely idén június 21. és 23. között visszatér kiindulási pontjára.

Az ügyvezető közölte, hogy a város önkormányzata a Jászkerület Nonprofit Kft. közreműködésével, a Jászok Egyesülete társrendezésében gondoskodik a sorrendben immár tizenkilencedik világtalálkozó tradícióinak megőrzéséről.

A három napos program hagyományteremtő műsorelemekkel bővül – tájékoztatott Tóth József. Példaként említette, hogy az elszármazott jász települések közül egy a rendezvény díszvendégeként mutatkozhat be a seregszemlén. A szervezők szándéka szerint ezen túl minden évben olyan település részesül ebben a kitüntető címben, amelynek alapítói jászok voltak és mai napig őrzik jász identitásukat – tette hozzá.

Hamarosan elkészül a Jászok Nagykönyve is; a díszes relikviában a résztvevők kézjegyükkel örökíthetik meg üzenetüket a jövő nemzedékeinek. A Jászok Nagykönyve az ötletgazdák elképzelése alapján egyfajta vándorkönyvként ezután minden évben hasonló szerephez jut a rendező településeken.

A jelenleg is alakuló műsortervben szerepel a Ghymes együttes, Rúzsa Magdi és a nemzetközi hírű Jászság Népi Együttes.

A rendezvény fővédnöki tisztét idén Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója tölti be – mondta Tóth József.

Forrás: MTI