Koncertek a Vörösmarty Színház Cyrano Kávézójában

Márciusban és áprilisban négy nagyszerű koncerttel várják a publikumot a székesfehérvári Vörösmarty Színház Cyrano Kávézójába. Fellép a Muzsikás Együttes, a Budapest Bossanova Quartet, Lovasi és a Véletlen, valamint a Dresch Quartet is.

Cyrano

Március 29-én, 20 órától a Muzsikás Együttesé a Cyrano színpada. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás Együttes a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi. Felléptek már a világ szinte minden táján, legutóbb nagy sikerű koncertet adtak a Carnegie Hall-ban. Immár négy évtizede a magyar népzene igazi nagykövetei. A Muzsikás Együttes nem véletlenül világhírű: magas színvonalon, más műfajokra nyitottan – bár gyökereiket sosem tagadva – mutatja be a magyar népzenét, s ami talán még fontosabb, megőrizve és a hallgatóság felé is közvetítve a zene elementáris szeretetét.

Március 30-án, 20 órától a Budapest Bossanova Quartet koncertezik a kávézóban. A zenekar – nevéhez hűen – elsősorban bossa novát játszik, célja az 1950-es évek végén Brazíliából elindult, s „világzeneként” Európa nyugatibb felén rendkívül népszerűvé vált zenei stílus autentikus bemutatása, hazai népszerűsítése. A repertoáron szereplő bossa novák és szambák eredeti hangvétellel, portugálul szólalnak meg. Az együttes összeállítása és az improvizált hangszeres szólók révén jelentősen kötődődik az észak-amerikai jazz-ben meghonosodott előadásmódhoz is. Hagyományokból építkező játékuk alapvetően dalok gyűjteménye, a szaxofon-, a gitár- és az énekszólók is stílusosan „bossanovásra” alakulnak.

Április 11-én, a magyar költészet napján a Lovasi és a Véletlen zenekar lép színpadra. Különleges találkozások eredménye az a Hangzó Helikon sorozatban megjelent album, amelyen Lovasi András énekli Heidl György zeneszerző (eszmetörténész, egyetemi oktató) Lackfi János verseire írt dalait. A kortárs költő és két nemzedéktársa „füstös-merengős, itt-ott egészen amerikai ízű, helyenként jazzel bolondított” produkciót hozott létre (Pesti Műsor), amely a mai középgeneráció keserű- ironikus, de nem reményvesztett világszemléletében fogant. A koncertműsor a lemezhez képest újdonságokkal is szolgál, hiszen a „Lovasi és a Véletlen” valódi „szupergroup”.

Április 26-án 20 órától a Dresch Quartetet láthatja-hallhatja a nagyérdemű. Dresch Mihály a mai magyar jazz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki párját ritkító módon találta meg azt a szűk ösvényt, amely a jazz és a magyar népzene közt húzódik, de talán pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk: maga vágta e csapást. Nem az oly divatos, „világzenés” kavarodás útját választotta, hanem két hagyomány közt, azokat egyesítve hajladoz. Dresch Mihály, ahogyan mondta, mindig saját élményeit játssza, így válik személyessé a zene – ettől oly egyedi, és ettől élő.

Ha nem csak kultúrára éhes: a Cyrano továbbra is mindennap változatos ebédmenüvel várja a látogatókat, de érdemes betérni a kávézóba egy italra, baráti beszélgetésre is!

Forrás: Vörösmarty Színház