Teátrumi színözön a Soproni Petőfi Színházban

A debreceni Csokonai Színház, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a zentai Magyar Kamaraszínház is fellép a Teátrumi színözön elnevezésű fesztiválon március 24-28. között Sopronban – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn Sopronban.

A programot a március 27-i színházi világnap köré építették – mondta Pataki András, a programot rendező Soproni Petőfi Színház igazgatója az MTI érdeklődésére.

Öt nap alatt hat előadást láthat a közönség, országos és nemzetközi hírű produkciókkal lépnek színpadra a résztvevő társulatok. Színművek és táncszínházi előadások, kamaraszínpadi és mozgásszínházi kompozíciók egyaránt szerepelnek a fesztiválon a műfaji sokszínűség jegyében.

A debreceni Csokonai Színház Szergej Medvegyev Fodrásznő című előadása nyitja meg március 24-én a Teátrumi színözönt. A darabot Viktor Rizsakov, a kortárs orosz színház emblematikus személyisége rendezte. A legendássá vált előadás 2010-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a legjobb előadás díját, női főszereplője, Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta.

Másnap a budapesti Magyar Mozdulatművészeti Társulat a Fifika és az Évszakok című táncszínházi produkciót viszi színre Vivaldi, Bach és Haydn zenéjére, Fenyves Márk és Pálosi István rendezésében.

A házigazda soproni színház társulata John Steinbeck Egerek és emberek című drámáját adja elő március 26-án Pataki András rendezésében. A darabból Sopronban ez lesz az utolsó előadás, vendégjátékban más városokban még néhányszor játsszák majd – jegyezte meg az igazgató-főrendező.

A Vajdaságból érkező Zentai Magyar Kamaraszínház Carole Frechette Simon hét napja című stúdiószínházi előadását játssza Ivan Vukosavljev rendezésében március 27-én. A darab egy munkanélküli férfi egy hetét mutatja be humorral, keserédes derűvel.

A zárónapon láthatja a közönség Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményének táncszínházi feldolgozását a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes látványos előadásában. A népszerű mű ezúttal a néptánc formanyelvén elevenedik meg a színpadon az erdélyi együttes tolmácsolásában, Török Viola rendezésében.

Az est másik fellépője a celldömölki Soltis Lajos Színház lesz, az együttes a Menedék című mozgásszínházi előadást mutatja be Víg Ágnes rendezésében.

Forrás: MTI