Egy érdekes kötet bemutatójára gyűlt össze a közönség az Írók Boltjában. Nem véletlenül március 8-án, Nőnapon. A máskor tágasnak tűnő emeleti szalon ezúttal szűkösnek bizonyult. Ha lett volna csillár, tán még ott is lógtak volna!
Scherter Judit: Hősnők és írók című könyve debütált, mely kortárs magyar írók nőkhöz fűződő viszonyát feszegeti interjú formában. A Bódis Kriszta által moderált beszélgetésen az írónőn kívül megjelent a könyv „szereplői” közül Spiró György, Forgách András, Kukorelly Endre, és Márton László.
Hogy kezdtél el írni? – szólt az első kérdés.
„ Előre bocsátom, hogy nem vagyok író.” A rendszerváltás után az akkori férjem kapott egy felkérést, hogy írjon egy románcot. Mivel Ő úgy gondolta, hogy nem ez lesz élete fő műve, én írtam meg helyette. Később álnéven románcokat írtam különböző lapokba, majd interjúkat készítettem és recepteket írtam főzni nem tudó, gazdag asszonyoknak. Az Athenaeum Kiadó kérésére Monspart Évával közösen írtunk egy Nagymama könyvet, amelyre majdnem ráment a barátságunk, de „túléltük”. Egy barátnőm, aki hazatért Amerikából, hozott egy Klimax könyvet és megkérdezte, hogy miért nem írok egyet én is? Kizárólag pénzkereset céljából megírtam. Majd megkérdezték, hogy miért nem írok a férfi klimaxról? „Férfi klimax márpedig nem létezik! Ezt mindannyian tudjuk.” Senki meg nem venné. De lehet a férfiakról is írni. „De hát miről? A nőalakokról!” A kortárs írók idegesítettek, ezért visszanyúltam Turgenyevhez, mert nőalakokat akartam olvasni. Kétségeim voltak, hogy nem hülyeség-e, amibe belevágtam, de rájöttem, hogy mégsem az.Kihívás volt-e a szereplőknek egy ilyen témájú könyvben szerepelni? – kérdezte Bódis Kriszta a jelenlévő férfiaktól.
F.A.: – Nagyon felkészült volt belőlünk – legalább is belőlem -, nagyon jó kérdéseket tett fel, így könnyű volt vele dolgozni.
Mi maradt ki? Mit kérdeztél volna – mondjuk – Spirótól? Tedd fel neki most – hangzott el az újabb kérdés.
Sch.J.: – Azt, hogy miért ilyen zárkózott?
S.Gy.: – Nem vagyok zárkózott. Egy író nem lehet zárkózott.
Kukorelly Endre hozzátette, „azt szoktam mondani azoknak, akik írnak, hogy abban a pár másodpercben, amíg írnak, próbáljanak meg teljesen őszinték lenni. Nekem jókor jött ez a felkérés, mert engem alapvetően a férfi – nő reláció érdekel”. Fantasztikus visszagondolni arra, hogy gyerekkorunk klasszikus olvasmányaiban férfi írók férfi hőseivel találkoztunk, ezért nagy élmény volt számomra, mikor megjelentek a hősnők.
B.K.: – Neked jelentett-e változást, mert a „fiúk” ezt másképpen látják?
Az, hogy egy nő, milyen nővé válik, szerepet játszik, hogy milyen nőalakokkal találkozik a művekben. – hangzott a válasz – bár én is Robinsonra és a rendíthetetlen ólomkatonára emlékszem vissza szívesen, mint hősök. A fiúk sem említettek kortárs hősnőt. Nincs?
K.E.: – Az irodalmi szocializációnk úgy alakult, hogy a 19. századi irodalmi hősökre emlékszünk vissza szívesen, ott pedig ritkák a hősnők. Számomra a hősnők akkor fontosak, ha valamilyen ambícióval bírnak.
B.K.: – Te is úgy látod a hősnőket, ahogy a férfiak? Például Weöres Sándor Pszichéjét?
– Ezen még nem gondolkoztam. Számomra az ambiciózusság nem fontos, én magam, nem vagyok ambiciózus – válaszolta Scherter Judit.
K.E.: – Egy férfi nem feltétlenül az ambíciót keresi egy nőben.
B. K .: – Hogyan született a borító?
Sch.J. : – Erre nagyon büszke vagyok! Egy barátnőm által a kezembe került művészeti albumból választottam Ganczy Ágoston festményét, amelyen az elérhetetlen nőalak kinéz a képből.
B. K.: – Többször visszatér a könyvedben, hogy „múzsa”. Voltál-e múzsa?
Sch.J.: – Többször is! Nem fájt, sőt, kifejezetten jó volt. Mert vannak olyan múzsák, például a Vajda szerelme, akik belehalnak.
B.K.: – Többekben felmerült, hogy mit írunk le? Saját életünkről írunk vagy sem?
Sch.J.: – Erről ugyan nem akartam kérdezni, de mindenki azt hitte, hogy erre kíváncsi vagyok. Szeretem azt hinni, hogy ez sokkal komplexebb élményanyag és a hősnő nem egy alakból tevődik össze.
B.K.: – Írófeleségként olvastad-e a férjed munkáit?
Sch.J.: – Igen, minden sorát olvastam, ceruzával a kezemben és bármit kihúzhattam belőle. Ez egyfajta bizalmat jelent. Nagyon hálás vagyok az itt helyet foglaló íróknak azért, hogy egy idegen nő intim kérdéseire őszintén válaszoltak.
S.Gy.: – Minket miért nem kérdezel meg, hogy nekünk milyen élmény volt a Judit?
F.A.: – Nagyon érdekes volt elolvasni a könyvet, mert természetes volt. Talán ez maradt meg bennem. Az volt az izgalmas, hogy mindenkiből nagyon felkészült a Judit és mindenkitől tudott olyat kérdezni, ami csak neki szólt.
M.L.: – Ahogy visszagondolok az elmúlt húszon-egynehány évre, Judittal három komoly beszélgetésem volt. És neki is ez volt a harmadik és nem éreztem úgy, hogy interjú volna, hanem egy beszélgetés, ahol én elmondtam, amit íróként gondolok. Én élesen el tudom választani az írói- és a magán életemet.
B.K.: – Az utolsó kérdést szeretném feltenni. Miért? Miért írtad meg ezt a könyvet és hősnőnek érzed-e magad?
Sch.J.: – Én úgy képzelem el ezt a kérdést, mint a teniszt. Minél tovább száll a labda, annál tovább tart a válasz. Jó lenne, ha a levegőben megállna! Én nagyon bízom benne, hogy ez a tenisz, ez a kérdés és válasz, megtörtént a labdával. Reményeim szerint megtörtént, hogy ment ez a labda, elég sokáig, és ez nem volt egy rossz látvány. Volt a labdaütögetésnek jelentősége. És nálam volt a szerva!
B.K.: – Kaptál- e meglepő választ?
Sch.J.: – Olyan válasz nem volt, amire gondoltam volna. Minden válasz meglepő volt.
K.E.: – A beszélgetés akkor jó, ha az ember saját maga is meglepődik a válaszokon. Úgy nem lehet beszélgetni, ha valaki előre elgondolja, hogy mit fog mondani.
angyalok-szarnyalasa-2014-november-18
Zárógondolatként az írónő elmondta, hogy fog még ezzel a kérdéskörrel foglalkozni, amennyiben érdekli az embereket. Bódis Kriszta megköszönte a részvételt az írónőnek, minden megjelentnek és ajánlotta a Megvető Kiadó gondozásában megjelent könyvet minden kedves olvasónak.
Fotó: Kocsis Gábor