Március 15. – Családbarát programok a PIM-ben

Családi programsorozattal készül a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a nemzeti ünnepre, a március 15-i rendezvények egy Petőfi-sétával veszik kezdetüket vasárnap – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Erlitz János, a PIM kommunikációs referense az MTI-nek elmondta, hogy az intézményben olyan programkínálatot állítottak össze, amelynek keretében a családok nyugodt, meghitt körülmények között, méltóképp ünnepelhetik meg március 15-ét.

Vasárnap 10 órakor Séta Petőfi nyomában a mai Belvárosban címmel másfél órás városnéző túrára várják az érdeklődőket. A Deák téri evangélikus templomtól induló programon Ratzky Rita irodalomtörténész vezetésével végigjárják azokat a helyeket, ahol Petőfi Sándor tanult, szerkesztőként dolgozott, ahol később feleségével és kisfiával élt, valamint ellátogatnak a forradalom helyszíneire is.

Március 14-én Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből összeállított színházi estre várják este 7 órától a látogatókat. Az 1844 és 1848 között írt levelekből a műsort Mohácsi Szilvia, az MTVA műsorvezetője szerkesztette, a rendező Seres Tamás. Arany Jánost Varju Kálmán, Petőfi Sándort Fenyő Iván személyesíti meg – mondta el Erlitz János.

Március 15-én gyerekprogramokkal, foglalkozásokkal várják a közönséget, 10 órától a múzeumban huszárcsákókat, díszes pártákat készíthetnek a gyerekek, de kipróbálhatják Landerer és Heckenast nyomdagépét is, amelyen a forradalom 12 pontját is nyomtatták.

Délben megkoszorúzzák az udvaron álló Petőfi-szobrot, az ünnepi beszédet Szécsi Noémi József Attila-díjas író tartja. A programot tárlatvezetések is színesítik: a „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai című kiállításon a szervezők, Kalla Zsuzsa irodalomtörténész és Adrovitz Anna művészettörténész kalauzolják a látogatókat.

Erlitz János kiemelte, hogy idén először a Döbrentei utcai Mesemúzeum és Meseműhelybe is szerveztek programot. Március 16-án 1848-as táncház, mesék, énekek, daltanítás és verbunkos tánc várja az érdeklődőket. A zenét a Sebesvíz zenekar szolgáltatja.

Forrás: MTI