Teremőrnek állnak a muzeológusok Szentendrén

Teremőröknek és tárlatvezetőknek állnak a Ferenczy Múzeum szakemberei és a város művészei március 13. és 31. között, hogy ezzel segítsék a szentendrei kismúzeumok megmaradását – mondta el kedden az MTI-nek Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója.

A megyei hatókörű városi múzeum vezetője az akcióval kapcsolatban kifejtette: felhívásukra példátlan összefogás alakult ki, melynek célja, hogy a város hét kismúzeuma – a Vajda Lajos Emlékmúzeum, a Czóbel Béla Kiállítás, az Ilosvai Varga István Állandó Kiállítás, a Népművészetek Háza, az Ámos Imre-Anna Margit Kiállítás, a Kmetty János és Kerényi Jenő Kiállítás, valamint a Barcsay Múzeum – ismét látogatókat fogadjon. Ilyen szoros együttműködés a szentendrei alkotók és a Ferenczy Múzeum között még soha nem jött létre, s ez jelzi azt is, hogy a város befogadta az itt kiállítóhelyet kapott művészeket.

Az érintett intézmények – mint korábban is – napi négy órában tartanak nyitva, s a múzeum munkatársai, illetve a csatlakozó műpártolók ez idő alatt valóban teremőrökként lesznek jelen, a látogatók pedig az adott kiállítóhelyhez vagy művészhez kötődő alkotók különleges és egyedi ismertetőjét élvezhetik. „Március 13. és 31. között valamennyi helyen nagyszerű szentendrei művészek kalauzolják végig az ide látogatókat, mint ahogy a Barcsay Múzeumban vállalt teremőri munkám ideje alatt is európai hírű alkotók tartanak tárlatvezetést” – mondta az igazgató.

A múzeumvezető hangsúlyozta: az általa kezdeményezett akcióval a figyelemfelhívás mellett pozitív üzenetet is kívánnak küldeni, bezárás helyett összefogást és értékmentést kínálva. Az igazgató szerint a városvezetés és a múzeum szeretné az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságával közösen megtalálni a megoldást, és az állam támogatásával megtartani ezeket a nemzetközi hírű kiállításokat.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton emlékeztetett arra, hogy az ország sok más ajándék gyűjteményéhez hasonlóan a szentendreiek esetében is az állam annak idején vállalta, gondoskodik bemutatásukról, ma azonban nincsenek meg a források a fenntartáshoz. A megyei múzeumi rendszer átalakulása után az év elejétől Szentendréhez tartozó Ferenczy Múzeum idén összesen 191 millió forintból gazdálkodhat – ebből 50 millió forintot a város biztosít -, míg tavaly ez az összeg 310 millió forint volt. A megszüntetett 30 álláshely, valamint a kismúzeumok február 11. és március 12. közötti bezárása ugyan jelentős megtakarítást jelent, ahhoz azonban nem elég, hogy az érintett kiállítóhelyek folyamatosan, egész évben nyitva tudjanak maradni – hangsúlyozta a múzeumigazgató.

Forrás: MTI