Marianne és Germania: francia és német karikatúrák Budapesten

Hatvan francia és német alkotó mintegy száz karikatúrája szerepel azon a kiállításon, amelyen a francia és a német nemzet két emblematikus hősnőjét, Marianne-t és Germaniát mutatják be szerdától a Francia Intézetben Budapesten.

A Marianne és Germania a karikatúrában című utazó tárlat anyaga a 19. századtól napjainkig színes és fekete-fehér karikatúrákon keresztül mutatja be a francia és a német nemzet viszálykodását.

„A legkorábbi alkotás az 1800-as évek közepére datált metszetstílusban készült rajz, a legfrissebb műveken a két nemzet emblematikus hősnője már a két ország uniós barátságának jegyében jelenik meg” – mondta Császár Tamás karikaturista, a KOKSZ (Kortárs, Karikatúra és Szatíra) vezetője az MTI-nek. Hozzátette: a rajzok német vagy francia röplapokból, szatíra-lapokból és napilapokból származnak.

A franciák hősnőjét, Marianne-t – aki a mai napig szerepel a francia bélyegeken – piros sapkában, gyakran vonzó arcát hangsúlyozva ábrázolják. A karikatúrákon a két hősnő nemzeti vagy európai kontextusba ágyazva jelenik meg, egyedül vagy együtt, olykor olyan allegorikus szereplők társaságában, akik a mitológiából, a képzőművészetből, az irodalomból vagy a politikai életből eredeztethetők.

Császár Tamás szerint a tárlat anyagán érezhető, hogy az Európai Unió feloldja a nemzetállami ellentéteket. „Napjainkban már néhol egészen mulatságosnak tűnnek ezek a konfliktusok, amelyek régen tragikus végű viszálykodások voltak” – hangsúlyozta a karikaturista.

A kiállítás része az Elysée-szerződés 50. évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozatnak. Az Elysée-szerződés Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság között 1963. január 22-én megkötött bilaterális keretszerződés, amelyben rögzítették többek között a két nemzet megbékélését.

A tárlat április 19-ig látható a budapesti Francia Intézetben.

Forrás: MTI