Krasznahorkai László: Megy a világ
„mintha feltettek volna a Titanicra”
Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy „egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik.” A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: „hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van.”
Dés Mihály: Pesti barokk
„Nem volt még egy nemzedék a földön,
amelyik olyan jól érezte magát rosszul, mint mi”
Budapesti házibulik a nyolcvanas évek derekán. Szerelmi bonyodalmak, hódítások, megcsalások, barátságmítoszok, világjobbító dumák, politikai viccek, szamizdatok. A Pesti barokk főszereplője Koszta János is ebben a világban van otthon; pontosabban ebben a világban otthontalan. Dés Mihály nagyszerű első regényében ennek a korszaknak és környezetnek nem is annyira emléket állít, semmint inkább a mítoszoknak, emlékfutamoknak a nyomába ered. Újraírja, átgondolja őket. Az ájtatos legendaképzésnek ugyanannyira híján van ez a kalandokban bővelkedő szellemes regény, mint a retrocsalamádénak.
A könyvben több műfaj is – mintha irodalmi farsangbál lenne – izgalmasan találkozik egymással. Családregény-betétek, levelezések, naplók, önéletrajzok, anekdoták, viccek, ügynökjelentések váltakoznak a mű lapjain. A Pesti barokk játék a valósággal, hiszen annak lapjain a fiktív karakterek mellett valódi, hús-vér személyek is szerepelnek; a határvonalak elmosódnak. Szellemessége szintén többrétegű: akadnak itt vaskos humorú tréfák, ironikus szólamok és irodalmi utalások. Mivel nem generációs regény, ezért minden nemzedék élvezettel olvashatja. Aki élt már akkor, azért; aki pedig nem, azért.
Csabai László: Szindbád Szibériában
A nyárligeti detektív Sztálin rendőrségében nyomoz
Szindbád, a detektív szovjet fogságba esik, és egy hosszú, a rabokat megtizedelő vonatút után egy szibériai munkatáborban találja magát, a Bajkál-tó közelében. A láger borzalmas körülményei közt küzd az életben maradásért, amikor is egy rejtélyes bűntény a segítségére lesz: valaki ellopja a lágerparancsnok, Grecki őrnagy rendkívül értékes távcsöves puskáját – és Szindbád rájön, ki a tettes. Ettől pedig gyökeresen megváltozik az élete.
A szovjet rendőrség alkalmazásába lépő Szindbád életveszélyes vizeken kénytelen lavírozni, hiszen ebben a végletekig átpolitizált, a mindennapi rettegésre épülő rendszerben soha nem lehet tudni, hogy ki kicsoda, de páratlan nyomozó ösztöne és emberismerete segítségével legyőzi az akadályokat.
Csabai László nagyregényében feltárulnak a negyvenes évek Szovjetuniójának hétköznapjai, a sztálini rezsim működésének elképesztő, már-már mulatságos abszurditása, a kontinensnyi Szibéria lenyűgöző tájai, ősi kultúrája, s mindezt jellegzetesen „csabais”, vagyis egyszerre dermesztően pontos és mégis finoman költői tekinteten keresztül látjuk.
Forrás: Magvető Kiadó