Hadijátékon elevenítik fel az 1849. márciusi szolnoki csatát

Látványos hadijátékon mutatják be az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat nyitánya, a szolnoki csata főbb mozzanatait március 9-én a Tisza-parti városban.

A rendezvényt, amely az ország egyik legnagyobb létszámú hadijátékává nőtte ki magát, a Jászkun Magyar Királyi Honvédkultúra Alapítvány és az Aba-Novák Kulturális Központ szervezi.

Szolnok folyamatosan ápolja az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi történéseinek emlékét. A hadijáték sikere a kezdetek óta, tizenhat éve töretlen, minden alkalommal élénk érdeklődés kíséri – mondta Szalay Ferenc fideszes polgármester a rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

Udovecz György főszervező kitért arra, hogy Szolnok központjában, a Kossuth téren március 9-én 15 órától „vívják újra” korhű felszerelésben és eszközökkel az ütközetet. A magyar honvédsereg 1849. március 5-én sikerrel kiszorította az osztrák haderőt a városból; 164 évvel később több mint 170-en harcolnak lovas katonaként, gyalogosként, valamint tüzérként. A harcolókat a magyarok mellett cseh, lengyel és osztrák katonai hagyományőrző szervezetek tagjai alakítják. A mintegy 70 perces ütközet látványosságát puskák, ágyúk és pisztolyok tüze, lovasroham, valamint karddal vívott összecsapások garantálják. A látottakról Kedves Gyula hadtörténész ad szakszerű tájékoztatást.

1849 tavaszán a Damjanich és Vécsey tábornok által vezetett honvédseregek a Szolnokot megszállva tartó császári Karger-dandár ellen indítottak erőteljes támadást. A két oldalról csatába induló magyarok ágyúrohama a szolnoki indóháznál söpörte el az ellenállást. Az ütközet végén a honvédek a Zagyva folyóba szorították az ellenséget, és számos hadifoglyot ejtettek.

Forrás: MTI