Balettesttel nyílik meg az Erkel Színház

A részben felújított színház péntektől összesen nyolcvanegy estén várja opera- és balettelőadásokkal a közönséget.

A péntek este ismét megnyíló Erkel Színház színpadára elsőként három táncegyüttes lép: a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Balett.

A Pas de trois ’13 sorozatban a három egyfelvonásos táncmű szombaton és vasárnap is látható lesz. Májusban és júniusban az Öt tánc című produkció szintén többször szerepel majd műsoron – hangzott el a péntek délelőtti sajtótájékoztatón.

Erkel

Ókovács Szilveszter főigazgató hangsúlyozta, hogy a kétezer személyes Erkel Színház nemcsak a Magyar Állami Operaházé, hanem más rangos produkciókat is kész befogadni. „Erre lesznek szabad napok” – mondta.

A 2013-as büdzséjükből 800 millió forint jut az Erkel Színházra, ebből az üzemeltetés kigazdálkodható – emelte ki a főigazgató -, de a gondtalan és minőségi játszásra ezen a helyen mintegy 2 milliárd forintra lenne szükség.

A Magyar Állami Operaház 2013-ra 8,3 milliárd forint kormányzati támogatást kapott, ebből 1,7 milliárdot fordítanak az Erkel Színház felújítására, amely két ütemben folyik, a színpad végleges borítását nyáron szerelik be, és a mostani ideiglenes fűtésrendszert is kicserélik, az öltözők modernizálását, a tetőterasz berendezését nyáron végzik el.

Két napja 110 új állást létesítettek, a műszaki létszám szinte teljes – jegyezte meg Mozsár István ügyvezető igazgató. Mint Ókovács Szilveszter elmondta, folynak a meghallgatások, 44 új énekkari tagot és 49 zenekari művészt vesznek fel, ezzel az Erkel Színház-beli tárak létszáma októberre 250 lesz. Míg a szerződtetések befejeződnek, ideiglenes megoldásokkal gondoskodnak a két játszóhely párhuzamos működtetéséről.

Egy külön karzatot létesítenek az Erkel Színházban az operaházi Facebook-oldal rajongóinak, a „lájkolók” naponta 101 jegyet nyerhetnek, 50 pár, és egy szólóban érkező foglalhat 10 forintos áron jegyet.

Június 9-ig Mozart Don Giovannija, Puccini Turandotja, Verdi Don Carlosa és Aidája, Kacsóh János vitéze, Ránki Pomádé király új ruhája című darabja és természetesen Erkel Hunyadi Lászlója látható az Erkel Színházban. Indul a Primavera sorozat is, amely a pécsi Poszt zenés megfelelőjének mondható, bár idén nem egy meghatározott időszakra korlátozódik. A vidéki operaegyüttesek mellett a Kolozsvári Magyar Opera Az álarcosbállal vesz részt.

MTI fotó: Máthé Zoltán
Forrás: MTI
, ,