Jövő hét végén kezdődik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

Jövő hét végén kezdődik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, a majdnem egy hónapon át tartó eseménysorozaton csaknem hatvan programot tekinthetnek meg az érdeklődők húsz helyszínen. A rendezvényt beharangozó szerdai tájékoztatón Mák Kornél alpolgármester elmondta, hogy a programok a kultúra szinte minden területét érintik.

kecskemétHozzátette: a március 11-én induló fesztivált végigkísérik a jubileumok. Az idén 25 éves születésnapját ünneplő Csík Zenekar a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesével ad közös koncertet, valamint Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából is rendeznek egy különleges estet. A fesztiválon megemlékeznek a száz éve született Weöres Sándorra is Psyché című verses regényének a bemutatásával.

Csabai Lili, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a programsorozat költségvetése meghaladja a 30 millió forintot, amelyből a város 8 millió forintot biztosít, a Nemzeti Kulturális Alap 5 millió forint támogatást ad, a többit a jegybevételekből fedezik. Kiemelte: a fesztivál programjait a városban működő művészeti tanács segítségével állították össze.

Csabai Lili a fesztivál egyik különlegességének nevezte a programsorozatba beiktatott minifesztiválokat, mint a Kecskemét Fringe, a Nemzetközi Bohém Ragtime Jazz Fesztivál, valamint a Katona József Színház rendezvénye, a negyedik alkalommal meghirdetett színművészeti egyetemek találkozója.

Csik János a sajtótájékoztatón bejelentette: a Kecskemétről elindult zenekar az éves koncertsorozatát a fesztiválon kezdi meg, majd a Kárpát-medence számos településén fellépnek. A jubileumi koncert ősszel Kecskeméten lesz – tette hozzá.

László Boldizsár, akinek szintén Kecskeméten indult a művészeti pályája, elmondta: a jubileumi évben Verdi műveit igyekeznek minél sokoldalúbban bemutatni. Szólista társaival és a Classic Club Singers együttes közreműködésével Verdi-műveket adnak elő szving stílusban.

A 28. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál április 3-ig tart.

Forrás: MTI