A legfiatalabb Oscar-jelölt játssza a főszerepet az új Annie filmben

A mindössze kilenc esztendős Wallis A messzi dél vadjai című filmdrámában nyújtott alakításával vívta ki a szakma elismerését.

Quvenzhane Wallis, a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díj eddigi legfiatalabb jelöltje játssza a címszerepet az Annie című nagysikerű Broadway musical legújabb filmes feldolgozásában.

„Az Oscar-jelöléssel és a kritikusok elismerésével a háta mögött igazi csillagnak számít, és hiszünk benne, hogy Annie karakterének megformálásával valódi világsztárrá növi ki magát” – húzta alá Hannah Minghella, a Columbia Pictures filmstúdió produkciós vezetője.

Mint hozzátette, Wallis igazán rendkívüli fiatal tehetség, akinek képességei a színészeten túl az éneklésre és a táncra is kiterjednek, és erről a nagyközönség is megbizonyosodhat a készülő produkcióban.

Az új Annie, amely egyben az Oscar-díjra jelölt 1982-es film feldolgozása lesz, várhatóan 2014 decemberében debütál a mozikban.

A produkciót Will Gluck rendezi, a produceri feladatokat pedig mások mellett James Lassiter, Will Smith, Jada Pinkett Smith és Shawn Jay-Z Carter vállalta magára.

Eredetileg a Smith házaspár lánya, Willow játszotta volna a főszerepet, ám a 12 esztendős énekes-színésznő visszalépett, mert indoklása szerint szeretné kiélvezni gyermekkorát.

A családját kereső árva történetét napjaink New Yorkjába ültetik át. A filmben számos új dal kap helyet, a régiek egy részét pedig kiveszik a produkcióból.

A forgatókönyvet jegyző Emma Thompson színésznő korábban megerősítette, hogy a Tomorrow című dal biztosan hallható lesz az új filmben.

Wallis, akinek legkedvesebb szabadidős tevékenységei közé tartozik az éneklés, a táncolás, a kosárlabda, a röplabda és a szurkolás, jelenleg a Twelve Years a Slave című mozin dolgozik együtt Brad Pitt-tel.

Forrás: MTI