Brazil karmester vezényli a Nemzeti Filharmonikusokat

Bécsben született vagy a városhoz fűződő műveket játszik csütörtök este a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) a Művészetek Palotájában. A hangversenyt a Rio de Janeiró-i Brazil Szimfonikus Zenekar és a Calgary Szimfonikusok zeneigazgatója, Roberto Minczuk vezényli.

minczukA hangverseny első felében a 115 éve született Erich Wolfgang Korngold Sok hűhó semmiért című zenekari szvitjét játsszák. Majd Mozart C-dúr zongoraversenyét Pascal Rogé francia zongoraművész szólaltatja meg – közölte az MTI-vel Bukta Julianna sajtómenedzser.

Bécsi palotákban játszódik A rózsalovag című Richard Strauss-opera, a koncerten a szvitváltozat hangzik el, az estet ifj. Johann Strauss-keringők és -polkák zárják.

A művek egy részét a Grammy- és Emmy-díjas brazil karmester javasolta, a másikat pedig a zenekar választotta. Roberto Minczuk azzal kezdte a munkát, hogy meghallgatta a zenekar hangzását.

„Érdekelt, hogy mit mutat az együttes muzsikálás közben. Ha egy különleges zenekarhoz látogatok, mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Budapesten, élvezet a zenélés ilyen magas szinten” – vélte.

Erich Wolfgang Korngold csodagyerekként indult: 11 évesen a bécsi udvari opera mutatta be balettjét, 22 éves korára pedig – amikor kísérőzenét írt Shakespeare drámájához – már komoly szimfonikus művek sorakoztak mögötte. Később Hollywoodba ment, és ragyogó pályát futott be a szimfonikus filmzene atyjaként, két Oscar-díjat is kiérdemelt.

A csütörtöki koncert szólistája, az 1951-ben született Pascal Rogé a francia zongoramuzsika – Debussy, Fauré, Ravel, Poulenc zenéinek – nagykövete, de a bécsi klasszikus szerzők kompozícióival is nagy elismerést szerzett.

Forrás: MTI