A Dal: kialakult a döntő mezőnye

A vasárnapi második középdöntőből Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, valamint Agárdi Szilvia és Pál Dénes kettőse jutott a fináléba.

Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.

A zsűritől a vasárnapi adásban a legtöbb pontot, 43-at Vastag Tamás előadásában a Holnaptól című dal (szerzők: Szabó Zé és Szente Vajk) kapta, mögötte Radics Gigitől az Úgy fáj (Kelemen Huba, Jack D. Elliot, Skylar Thomson, Jánosi) végzett 42 ponttal.

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített második középdöntő további hét dalából a tévénézők sms-szavazataival ByeAlex és a Kedvesem című dal (szerző: Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán Zoohacker), valamint az Agárdi Szilvia és Pál Dénes előadásában elhangzott Szíveddel láss (Szabó Zé, Molnár Tamás) jutott a nyolcas döntőbe.

A dal döntős

(Buda Marci, Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor műsorvezetők, valamint a döntőbe jutott versenyzők, Vastag Tamás, Radics Gigi, Agárdi Szilvi, Pál Dénes, ByeAlex, Cserfes Laura, Rácz Gergő, Keresztes Ildikó és Kállay-Saunders András (hátul) a Magyar Televízió A Dal című műsorának második középdöntőjében. – MTI-fotó: Zih Zsolt)

A United együttes tagjai produkciójuk után a Republic zenekar logóját ábrázoló pólót viselve elmondták, hogy imádkoznak a népszerű csapat kórházban lévő énekese, Cipő (Bódi László) felépüléséért.

A korábbi, szombati első középdöntőből Kállay-Saunders András, Rácz Gergő, Cserpes Laura és Keresztes Ildikó került a fináléba. A Dal március 2-i döntőjének győztese képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.

A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, a tavalyi bakui versenyen indult Compact Disco frontembere, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető értékelte az elhangzott dalokat.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 244 dalt neveztek, közülük 30 jutott az elődöntőkbe és 18 a középdöntőkbe.

,