VII. DESZKA Fesztivál – „Mából szóló” kortárs drámákat fogad Debrecen

Az országosan is szűkülő bemutatószám ellenére Debrecen a DESZKA Fesztivállal rendületlenül felvállalja a kortárs drámák színpadra állítását, hiszen a „friss, mából szóló darabok” tetszenek a közönségnek – emelte ki Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház leköszönő igazgatója a fesztivál pénteki debreceni sajtótájékoztatóján.

A direktor ugyanakkor jelezte: „aggasztóan kevés” új dráma születik nagyszínpadra, így egyre szűkül a merítési lehetőség. Elárulta azt is, hogy a színház jelenlegi „váltó helyzetében” elgondolkodtak azon, hogy egyáltalán megrendezzék-e a seregszemlét. Végül a folytonosság fenntartása és a töretlen nézői érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy nem halasztják el és február 28-tól március 5-ig újra helyt adnak tíz kortárs előadásnak.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója megtisztelőnek nevezte, hogy a szakminisztérium a kiemelt fesztiváloknak adható támogatási keretből juttatott a kortárs drámák immár hetedik seregszemléjének. Elmondta, hogy három fő vezérfonala lesz az idei fesztiválnak: Weöres Sándor életművének feldolgozása, a posztmodern stílus körbejárása, valamint a gyermek és ifjúsági színjátszás és színházlátogatás helyzete.

Utóbbit részletezve elmondta, hogy a DESZKA úttörő lesz a téma feldolgozásában és majd a POSZT-on is folytatni szeretnék azokat a beszélgetéseket, amelyekkel azt célozzák, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségek iskolásai is jussanak el rendszeresen színházba. A fesztivál öt napja alatt a darabokat felvezető beszélgetések előzik meg, de rendeznek hat szakmai beszélgetést is.

Vidnyánszky Attila az MTI kérdésére elmondta: a Nemzeti Színház élén is hasonló intenzitással igyekszik majd helyet biztosítani a kortárs drámáknak. „Erős színház ott van, ahol erős drámairodalom is van” – állapította meg.

A DESZKA Fesztiválon idén fellép a debreceni Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház mellett a komáromi Jókai Színház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Katona József Színház és Bárka Színház, a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a szatmárnémeti Északi Színház társulata.

Forrás: MTI