Magyar színházi szemle külföldieknek

Nemzetközi színházi mustrát rendeznek március elején: a világ harminc országából érkező szakemberek nyolc nap alatt a budapesti színházak húsz előadását láthatják.

A Színházi Kritikusok Céhe mint szakmai civil szervezet először rendez nemzetközi színházi mustrát, amelyre a világ harminc országából százhúsz szakembert várnak. A rendezvényen a legjobb budapesti színházi műhelyek mutatkoznak be, nyolc nap alatt összesen húsz előadással – tájékoztatta a Színházi Kritikusok Céhe csütörtökön az MTI-t.

A Hungarian Showcase 2013 az első olyan nemzetközi színházi szemle Budapesten, amely a legjelentősebb kőszínházak és független színházak bemutatását tűzte ki célul.

Az előadásokat angol felirattal vagy tolmácsolással láthatják az érdeklődők. Az eseményen bemutatkozik a Nemzeti Színház, a Katona József Színház és az Örkény Színház. A függetleneket Pintér Béla és Társulata, Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, a HOPPart és más társulatok darabjai képviselik. Showcase Plus címmel szakmai találkozókat, tematikus beszélgetéseket is szerveznek.

“Hogy mennyire hiánypótló ez a rendezvény, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a showcase-re bejelentkezett külföldiek magas száma. Ez a magyar színház sikere” – idézi a közlemény Tompa Andrea színikritikust, válogatót.

Az eseményre Amerikából 22 vendég érkezik, a NEXTSTEP fesztiválhálózaton keresztül szintén 22 vendég. A szemlére fesztiváligazgatók, kurátorok, kulturális újságírók, kritikusok regisztráltak.

A Showcase Budapest Főváros Önkormányzata, az amerikai partner- és kulturális intézetek támogatásával, valamint civil önkéntes munkával valósul meg. A programokról bővebben a www.hungarianshowcase.com oldalon olvashatnak.

Forrás: MTI