Erdélyi és vajdasági alkotók mutatkoznak be Eszéken

Könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitót tart február 23-án, Eszéken a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége és a Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet.

Dormán László vajdasági fotóriporter, újságíró fotókiállítása a délszláv háborúnak a szlavóniai és a drávaszögi magyar közösségekre mért csapásait mutatja be. A fényképek egy része „a boldog békeidőkben”, az 1970-es, Í80-as években, más része a kilencvenes évek első felében, a térségben dúló háború idején, illetve azt követően készült.

Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője a Folyópartok – Újnomádok című kötetet mutatja be, amely a 30 éve elhunyt Xantus János kolozsvári földrajztudósnak állít emléket. A riportokat és jegyzeteket tartalmazó könyv társszerzője Szabó Csaba.

Léphaft Pál újvidéki karikaturista Vágvári Panoptikum II. című albumát hozza el Eszékre, amely vajdasági és kárpát-medencei közéleti személyiségekről készült karikatúráit gyűjti egybe.
Az esemény szombaton 17 órakor kezdődik a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) rendezvénytermében.

Forrás: MTI

,