Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen

Művészeti egyetemisták, oktatók és képzőművészek tiltakoztak flashmobbal a Szabad Művészek csoport szervezésében kedden a Műcsarnok előtt az ellen, hogy a nemzeti kortárs kiállítóhely tulajdonjoga egy törvénymódosítási javaslat szerint az államtól a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerülne.

Mintegy hatvan művészeti egyetemista, oktató, galerista, kurátor és képzőművész – mások mellett Borsos János, Nemes Csaba és Pacsika Rudolf – húzott kordonszalagokat Einstand és Lenyúlás feliratokkal a Műcsarnok köré az ellen tiltakozva, hogy az MMA-ról szóló törvényhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma által benyújtott módosító javaslat szerint a Műcsarnok épülete a magyar államtól – elidegenítési és terhelési jog nélkül – az MMA tulajdonába kerülne.

Flashmob

A flashmob aktualitását az adja, hogy tegnap az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága általános vitára alkalmasnak találta az indítványt, amelyet ráadásul elfogadása esetén csak kétharmaddal lehetne megváltoztatni – mondta el az MTI-nek Pacsika Márton, a megmozdulást szervező Szabad Művészek csoport tagja.

A művészeti egyetemi hallgató hozzátette, hogy az elmúlt húsz évben is előfordultak problematikus igazgatói kinevezések a Műcsarnok élére, de más az, ha az épület tulajdonjogáról mond le a magyar állam. Ráadásul nem tudni még, hogy az MMA egyetértési, esetleg kinevezési jogot is kap-e az intézményt működtető Műcsarnok Nonprofit Kft.-ben, „különösen az után, hogy L. Simon László kultúráért felelő államtitkár, aki köztudottan ellenezte ezeket a folyamatokat, most távozásra kényszerül” – fűzte hozzá.

MTI fotó: Mohai Balázs
Forrás: MTI